Győr+
2013.12.24. 08:00

Karácsonykor meghittség költözik az otthonokba és a szívekbe

Otthonukba invitáltak olvasóink, ahol arról beszélgettünk velük, miként töltik a szeretet ünnepét. Azt láttuk, ahol gyermek van a családban, a kicsik boldogsága a legfontosabb, akik csillogó szemmel várják a Jézuskát, s örülnek a karácsonyfának, az ajándékoknak. Az is biztos, karácsonykor a legnagyobb ajándék, ha együtt lehet a család. Lapunknak Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színésze is mesél arról, hogy tölti a karácsonyt, de megkérdeztünk szolgálatban lévőket is, miként ünnepelnek.

Nagy Balázs családi körben, majd a színházban karácsonyozik

 

Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház népszerű színésze már hetekkel az ünnepek előtt kigondolta, mivel ajándékozza meg szeretteit – ez jellemző rá, hiszen Balázs sokszor töri a fejét azon, hogy meglepje a környezetében lévőket. Az ajándékokat viszont csak a karácsony előtti napokban szerzi be, hiszen nagyon elfoglalt, a győri teátrum mellett Budapesten, a Madách Színházban is játszik. Elmondta, imádja a várakozás időszakát, élvezi a győri belváros hangulatát.

 

 

 

„Nagyon szeretek például végigsétálni a Baross úton,kimenni a Széchenyi térre az előadások előtt is, így mindig feltöltődöm” – árulta el Balázs párjával, Gyurmánczi Diánával, a Győri Balett művészével 23-án kezdi a családlátogatást.

 

„Először édesapámhoz megyünk, majd 24-én édesanyámékhoz ebédre, ott találkozunk testvéremékkel is. Legfontosabb, hogy a család együtt van, a gyerekek nagyon örülnek az ajándékoknak, és persze én is. Délután Máté fiamat visszahozom az édesanyjához, a szentestét pedig Dius szüleinél töltjük.” 25-én este pedig – mint minden évben, mióta a győri társulat tagja – dolgozik. „Aznap lesz 80 éves Bede-Fazekas Csaba, az ő tiszteletére nagy- szabású gálával készül a színház, másnap pedig

Sakk musical, majd Csinibaba”. Az évad szuperprodukciójával, azaz a Sakkal kapcsolatban elmondta, Anatoly az utóbbi évek egyik kedvenc szerepe. A meglepetésekre visszatérve: bár nem kapcsolódik a karácsonyhoz, Balázs azt is elárulta, szereti megtréfálni kollégáit, akár a színpadon is. Néha előfordul, hogy átkölti kicsit a dalszövegeket, persze szigorúan úgy, hogy a nézők ebből semmit ne vegyenek észre, a kollégáknak viszont vissza kelljen fogni a mosolyukat.

 

 

A gyermek a legfontosabb

A kétéves Bendegúz együtt díszíti a lakást szüleivel. Az ablakokra világító díszek kerülnek, a falakra pedig a Mikulás a rénszarvasaival. A lakásban mézeskalács illata száll, s csomagolópapír zörög. A kisfiú idén már izgatottan várja a Jézuskát, mintha ő is érezné a meghitté váló ünnepi hangulatot. A vasárnaponként meggyújtott adventi gyertyákat ő fújja el. Szenteste napján, míg a kisgyerek apukája kíséretében rója a köröket kismotorján, az anyuka mindent szépen feldíszít.

 

 

 

A feldíszített, fénylő fát együtt ülik körbe – avat be Tölgyesi Laura, az édesanya. A fa alatt mindenki talál magának egy-egy csomagot. Összebeszéltek a nagyszülőkkel, így a kisgyerek inkább csak egy, de nagyobb ajándékot kap. A szülők viszont csak apró figyelmességgel lepik meg egymást. Azt mondják, nem az ajándék a lényeg, hanem a kisfiú öröme Bendegúz csillogó szemekkel tépi az ajándékok csomagolását, minden egyes új gőzmozdony ámulatba ejti, az a kedvenc játéka. Természetesen az új szerzeményekkel való játék sem maradhat el. Karácsony első és második napját a nagyszülőknél tölti a család. Akkor a legjobb a hangulat, amikor a nagymamánál mindenki összejön, a gyerekek játszhatnak, a többiek pedig felelevenítik a régi emlékeket.

 

 

 

Fő, hogy együtt lehet a család

 

Szalai Mihályné családjában a nagyszülőkhöz érkezik először a Jézuska. Estefelé összejön a család, körbeveszik a szépen feldíszített karácsonyfát, s míg közösen eléneklik a „Mennyből az angyalt”, már mindenki szívébe beköltözik a meghitt hangulat.

 

 

 

A nagymama, Szalai Mihályné elmondta, nagyszülei hagyományait folytatja családja, amikor helyet foglalnak a megterített asztalnál. Akkoriban ugyanis az ünnepekre időzítették a disznóvágást, így mindig sertés kerülhetett az asztalra. Ez a szokás nem szakadt meg, bár a fiatalok, a három unoka kedvéért halat is készítenek.

Szalai Mihályné nagy szerencsének tartja, hogy Győr vonzó város, gyermekei nagyon szeretik, így az egyetemek elvégzése után mindketten hazatértek és itt telepedtek le, ide születtek az unokák. Ez nem csak karácsonykor szerencsés, gyakran gyűlnek össze az adyvárosi lakásban. Az összetartó család tagjai mindig megajándékozzák egymást. Nem nagy meglepetéssel, hanem főleg valamilyen személyes vagy saját készítésű aprósággal készülnek. A nagymama azt mondja, nem is az ajándék a lényeg, hanem a gesztus és az, hogy együtt lehet a család.

 

 

A rendőrség az ünnepek alatt sem pihen

 

Gondoltunk azokra is, akik nem tölthetik otthon a karácsonyt, mert szolgálatban vannak. A rendőrség kapcsán azonban először az adventi időszakról kell szólnunk, hiszen ilyenkor az őrizetlenül hagyott értékek eltulajdonítása, a táskából vagy ruházatból történő zseblopás, a gépkocsifeltörés – az utastérben hagyott értékek megszerzéséért –, illetve a betöréses lopás gyakoribb, mint egyébként. „Ezért megerősített létszámú gyalogos járőrszolgálattal biztosítjuk a nagyobb tömegeket vonzó területeket, és gépkocsizó járőrszolgálattal ellenőrizzük a lakóházak környékét. A közterületi szolgálatban pedig civil ruhás rendőrök is elvegyülnek a vásárlók közt” – árulta el Kiss Tibor, a Győri Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főelőadója és hozzátette, advent idején a forgalom is a szokásos többszörösére duzzad, így erre is kiemelten figyelnek a rendőrség munkatársai.

 

Az ünnepek alatt a rendőri létszám a közterületi rendezvényeken a legnagyobb, ahol egyszerre a közrendvédelmi, közlekedési és bűnügyi szolgálat szakemberei is részt vesznek a munkában. „Sajnos az ünnepek nem minden családban telnek meghitten, előfordul az erőszakosságba torkolló családon belüli konfliktus, amiért ugyancsak gyakran riasztják a rendőrséget. A szilveszteri mulatságok alatt a korábbi tapasztalatok alapján a közterületi szabálysértések és bűncselekmények fordultak elő a leggyakrabban, illetve az otthonukban ünneplők jogsértő magatartása, ami a közterületen szolgálatot teljesítő rendőröknek jelentett igazán sok munkát” – mondta el Kiss Tibor. Rengeteg feladata van tehát az ünnepek alatt is a szolgálatot teljesítő rendőröknek, de a pihenőidejükben azért ők is szentelnek az ünneplésre néhány percet.

 

Karácsonyi menü az őrsön

 

Az ünnepek alatt természetesen a tűzoltóságnál is kötelező a szolgálat. Gebhardt Ádám, az ETO-SZESE férfi kézilabdacsapat jobbszélső játékosa a sportolás mellett tűzoltóként dolgozik, 24-én 8 órától másnap reggel 8-ig szolgálatban lesz.

 

 

 

„Remélem, hogy végig az őrsön leszünk. A kollégáim is kérdezik, de nem tudok karácsonyi történetekről beszámolni, szerencsére az elmúlt években nem riasztottak az ünnepen” – hangsúlyozta. Kollégáival azt tervezik, hogy karácsonyi menüt rendelnek s közösen vacsoráznak, de mint mondja, szolgálatban nagyon lassan telik az ünnep. „Nem ez az első, hogy nem lehetek otthon a családommal, már két munkában töltött karácsony van mögöttem. De nemrég kerültem a Győri Tűzoltóságra, eszembe sem jutott, hogy ne én legyek az egyik, aki bent van szenteste.” Ádám ugyanis eddig a pétfürdői őrsön dolgozott, de a kézilabda miatt kérte, helyezzék át városunkba. A 25 éves, balkezes játékos 15 évvel ezelőtt Várpalotán kezdett kézilabdázni, a mostani szezonban került Győrbe. „Szerencsére sikerül összeegyeztetni a munkával, minden harmadik nap dolgozom, ha a szolgálat meccsnapra esik, akkor szabadságot veszek ki vagy szolgálatcserével oldom meg, hogy ott lehessek. Egy-egy edzés kimarad, de ezt igyekszem pótolni a tűzoltóság konditermében” – árulta el Ádám, aki 25-én hazamegy a családjához, 27-én dolgozik ismét. „A szilveszteri beosztásom pedig jól jön ki, 31- én adom le a szolgálatot, így este én is a családdal és barátokkal búcsúzhatok az óévtől” – tette hozzá.

 

 

A gyógyulás lenne a legjobb ajándék

 

Hanna, a súlyos, koleszterinhiánnyal járó anyagcserezavar-betegséggel, az úgynevezett Smith-Lemli-Opitz-szindrómával küzdő kislány most kezdi megérteni, miről szól a karácsony. Édesanyja, Burjánné Farkas Zsuzsanna szerint a legfontosabb, hogy bensőséges, meghitt hangulatban teljen az ünnep, mikor kicsit megállhatnak a nehéz hétköznapok után, s végre igazán együtt lehet a család.

 

 

 

 

A kislány együtt süti és díszíti a mézeskalácsot édesanyjával, míg kisöccse az apukájukkal játszik. Hanna nagyon szeretné már, hogy essen a hó, télapóról szóló és karácsonyi dalokat dúdolgat, válogat a kedvenc zenéi közül, táncolva várja a Jézuskát, s hogy mit rak a feldíszített fa alá. Mindig kíváncsian bontogatja, mit rejt a csomagolás. A családban egyébként nem a doboz mérete számít, mindenki örül a legkisebb apróságnak is. A legnagyobb ajándéknak azt tartják, hogy novemberben újabb németországi kezelésen vehetett részt Hanna. Ismeretlenektől kaptak segítséget, hozzájárulást, hogy a kislány újabb lépést tehetett meg a gyógyulás felé. A terápiának köszönhetően egyre többfajta ételt tud megenni Hanna, szüleinek minden elfogyasztott falat boldogság. A támogatóknak a család ezúton is köszöni a segítséget és a feléjük áradó szeretetet.