Győr+
2016.06.27. 13:22

Katonadolog: miért vonzó az egyenruha Magyarországon?

Nemrég számoltunk be a Toborzó Ország-futásról, a rakétaezred nyílt napjáról és a parancsnokváltásról is. A migráció miatt is több szó esik mostanában a katonákról, mint korábban. Itt volt az ideje, hogy a Magyar Honvédség személyi állományának kérdéseiről egy bennfentessel beszélgessünk. Gulyás Róbert honvéd őrnagy, a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Győr-Moson-Sopron Megyei Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjét kérdeztük.

– Sokakban felmerül a kérdés: miért van még mindig szükség a toborzásra?
– A toborzás fontosságának két oldala is van. Egyrészt a Magyar Honvédségnek vannak mind nemzetközi, mind hazai kötelezettségei. Ezeket jogszabályok írják elő, amelyeknek eleget kell tenni. A honvédségnek biztosítania kell az ország szuverenitását, továbbá ezenfelül fontos feladatunk a különféle katasztrófa- és válsághelyzetek elhárítása, valamint a terrorfenyegetettség csökkentése. A nemzetközi szerepvállalásunk pedig a NATO-tagságunkból ered, aminek szintén meg kell felelnünk. Hogy ezt a kettős feladatot megfelelően el tudjuk látni, ahhoz az kell, hogy az állomány maximálisan fel legyen töltve. Ráadásul a természetes fluktuációt sem szabad szem elől téveszteni. A fentiek tükrében elmondható, hogy a Hadkiegészítő Parancsnokság egyik legfőbb feladata a toborzás, hiszen e feladat alapja a Magyar Honvédség zökkenőmentes működésének.

– Egyáltalán vonzó ma a Magyar Honvédség?
– Lehet, hogy nem a legjobb szó rá, de úgy érzem, a honvédség eléggé felkapott lett. Vonzó lehet az is, hogy a katonaságnál kiszámítható, stabil, törvényi háttérrel biztosított életpályamodell van. Ha már megemlítettem, az új életpályamodellel, úgy gondolom, minden szempontból javultak a körülmények, nem csak anyagilag, hanem szociális vonatkozásban, illetve a karrierlehetőségeket is figyelembe véve. Ha valaki kiszámítható, biztos és változatos, kihívásokkal teli életet és hivatást, vagy csak munkát szeretne, annak úgy gondolom, hogy nálunk van a helye.

– Viszont Győrben is megszűnt a katonai középiskola…
– Ez így igaz, de a katonai és honvédelmi alapismeretek oktatása szinte az egész megyében most is jelen van, mind a középiskola, mind a felsőoktatás terén. Az egyetemeken, főiskolákon az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatvállalást is népszerűsítjük. Ám elsődlegesen a szerződéses – vagy akik a továbbtanulásban gondolkodnak – a katonai felsőoktatás lehetőségeiről is tájékoztatást kaphatnak kollégáimtól. A középiskolákban a katonai alapismeretek tantárgy a jellemző, elég sokan felveszik már fakultációnak, sőt érettségi tantárgynak. A Bercsényi Miklós Szakközépiskolával és a mezőörsi iskolával nagyon jó a kapcsolatunk, gyakran járunk hozzájuk oktatóként és érettségiztetőként, de a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban is elkezdtük a katonai alapismeretek oktatását.

– Akkor most jó a helyzet a megyében?
– Úgy gondolom, az elmúlt két év igazán kiemelkedő volt a toborzás szempontjából, az idei meg eddig tényleg minden várakozásunkat felülmúlt. Sokszor a jelentkezőink panaszkodnak, hogy sokkal kiszolgáltatottabbnak érzik magukat a civil életben. Szigort, de biztonságot és hivatást kínálunk. A toborzási kedvet az elmúlt időszakban legjellemzőbben azon is lemérhetjük, hogy a határon túlra is nyúlik már a hírünk, nagyon sokan jönnek vissza Ausztriából, akik be szeretnének állni a seregbe, sőt nagy multikat is otthagynak az egyenruha miatt. Sokan jelentkeznek már az érettségi után, de van olyan is, aki már betöltötte az ötvenet. Az átlag 20–35 év között van. A toborzás terén az elmúlt időszakban több nagy rendezvényt is tartottunk. Az egyik legkiemelkedőbb, a pár hete végrehajtott, szinte egész megyét érintő esemény, a Toborzó Ország-futás 2016 országos rendezvénysorozat megyei szakaszának teljesítése, illetve Győr helyőrségében végrehajtott majd félnapos toborzó kitelepülésünk. A visszajelzések azt tükrözik, hogy nagyon jól sikerült. Rengetegen érdeklődtek a helyszínen és jelentkeztek ennek köszönhetően a későbbiekben, ahogy az Arrabona nyílt napján és a péri repülőnapon is.

– Azért komoly kritériumoknak kell megfelelni. Lehet tudni, min buknak el a legtöbben?
– Érdemes tudni, hogy nem egyetlen lehetőség van, nyilván mi is figyelembe vesszük, hogy vannak rosszabb napok. Alapvetően egy-két napos alkalmassági vizsgálaton kell a jelentkezőknek részt venniük, ahol van egészségügyi és pszichológiai szűrés, majd ezt követően három mozgásnemből mérik fel a pályázókat: futás, felülés és fekvőtámasz. Jellemzően a pszichikai felmérőn buknak el a legtöbben, s főleg a nagyon fiatalok. Sokuknál még nem elég érett a személyiségük ahhoz, hogy katonák legyenek. Az a jellemző, hogy minél idősebb valaki, annál jobban teljesít.

– A környékbeliek rakétások szeretnének lenni?
– Jellemzően igen, nagyon vonzó az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, nem véletlen. Kiváló katonáink, nagyon jó szakembereink vannak itt Győrben. Persze vannak speciális igények is, amikor valaki kifejezetten a különleges alakulatokhoz szeretne kerülni, pl. tűzszerész, búvár, ejtőernyős beosztásokba. Igyekszünk mindenkinek segíteni.

– Mit tud mondani azoknak, akik azzal jönnek, hogy a magyar katonák csak bohóckodnak? Vagy hogy nem vesz a gyermekének puskát, játékkatonát, mert agresszióra készteti a csemetét?
– Ilyenkor mindig elmondom, hogy nem elfelejtendő, az országunk szuverenitásának egyetlen letéteményese a Magyar Honvédség, honvédség nélkül nem garantált az ország biztonsága, egysége. Továbbá csak a honvédségnek van olyan technikai apparátusa, felszerelése és szakemberállománya, aki megakadályozhat katasztrófákat, illetve háríthat el vagy kezelhet már kialakult válsághelyzeteket. Emlékezzünk a vörösiszap-katasztrófára, ahol a lakosság részére például rengeteg tisztított vizet osztottak szét. Ráadásul komoly vegyi mentesítő munka zajlott, a műszakiak új hidakat építettek, de mondhatnám a rendkívüli hóhelyzetet 2013-ban, vagy a két évvel ezelőtti, minden idők legnagyobb árvizét, amiből azt hiszem, talán a mi megyénk volt a legjobban érintve! De aktuális példa a határ menti műveletekben való részvételünk is a rendőrök mellett. Végezetül itt kell megemlíteni a nemzetközi szerepvállalásainkat is, hiszen katonáink azért őrzik a biztonságot szerte a nagyvilágban, hogy a mi hazánk teljes biztonságban élhessen! Nem kötelező bennünket szeretni, ahogy egyetlen egyenruhást sem, de tudomásul kell venni, hogy a fentiekben részletezett feladatok maradéktalan végrehajtására, jelen pillanatban, csak a Magyar Honvédség képes, amit ráadásul jogszabályok is alátámasztanak! Ezért is szoktam mondani, hogy honvédnek lenni nem egy munka, ez egy igazi hivatás. Rengeteg nehézséggel, komoly feladatokkal, de egy életre szóló köteléket jelent, ha valaki magára húzza a Magyar Honvédség egyenruháját.

Havassy Anna Katalin
Fotó: Marcali Gábor