Kedvezményes belépés a győri fürdőbe

Győr+
2014.06.17. 13:09

A győriek az idén is ötven százalékos kedvezménnyel léphetnek be a győri fürdőbe. Az idényfürdő területén számos újdonsággal is találkozhatunk.

Borkai Zsolt polgármester 2014. június 17-én kifejtette, a fürdő üzemeltetőjével kötött megállapodás értelmében az önkormányzat és a Győrszol Zrt. több fejlesztést is végrehajtott a strand területén, cserébe a Rába Quelle biztosítja a helyi lakosoknak, hogy egészen augusztus 31-ig féláron válthatják meg belépőjüket az élményfürdőbe és az idényfürdőbe. Hozzátette, a cél az, hogy minél több győri juthasson el a létesítménybe, ahol kulturált körülmények között, számos élményelemmel és szolgáltatással bővülve kapcsolódhatnak ki a meleg nyári napokon.

 

 

Kovacsics Imre, a Rába Quelle ügyvezetője kiemelte, az idei évtől egy-egy társadalmi csoportnak is szeretnének kedvezni, így a mostani szezonban a pedagógusok nem csak a belépőjegyet vásárolhatják meg kedvezményesen, de a gyógyászati szolgáltatásokat is féláron vehetik igénybe. Számukra háromféle csomagot is összeállítottak. A tavalyi árvízi védekezésben résztvevő vízügyi szakemberek számára is kedvezményekkel szolgál a fürdő. A fürdőzőket az idén napvitorlákkal árnyékolt medencék, játszótér, ugrálóvár, víziteke, felfújható csúszda, és vízi dodzsem is várja. A Cziráky medencében a felfújható jéghegy, a szaturn és a trambulin is megtalálható. A felhőtlen szórakozást animátorok és színes programok biztosítják a nyár folyamán.

 

 

Sági Géza a Győrszol Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, a strand területén új strandröplabda, lábtenisz és streetball-pályát építettek, valamint a napokban elkészül a Hajós Alfréd által tervezett épület tetőszerkezet-felújítása is. A fejlesztések értéke közel 18 millió forint. A lábtenisz és az utcai kosárlabda pálya a napokban rekortán borítást is kap, így a sportpályák valóban nagyszerű terepül szolgálnak a nyári sportoknak.

A Rába Quelle fürdő teljes területére jogosító egész napos felnőtt belépő ára a nyári időszakban a győri lakcímkártyát felmutató vendégeknek: 1400 forint, a 3 órás felnőttjegy 1200 forint. A gyermek, diák és nyugdíjas egész napos jegy 1150 forint, a 3 órás 1050 forint. A családi belépő (2 felnőtt, 1 gyerek) 2750 forint.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter