Keglovich László: A sportról szólt az életem

Elhittem Keglovich Lászlónak, hogy visszavonult nyúli birtokára, s ideje javát hetvenen túli férfiemberhez méltón saját pincészete rizlingjének és kékfrankosának szenteli. Elhittem, amíg a részletekre nem terelődött a szó, nevezetesen arra, hogy néha-néha muszáj autóba ülni és elgurulni Győrbe.

Néha, úgy hetente hétszer. Az öregfiúk, az ETO egykori edzői és játékosai sűrűn találkoznak, többnyire a lábteniszpályán, a helyi csapatok meccseiről sem illik hiányozni, s hoz magával kevés elfoglaltságot az ETO utánpótlása feletti felügyelet, a kurátorság is. Szóval szépek a szőlőhegyek és jók a nyúli borok, de az első győri aranycsapat legendás hátvédje, az 1968-as mexikói olimpia bajnoka ma is a foci és a nagyváros, Győr vonzásában él.

Keglovich László Sopronban született, ott érettségizett és helyi csapatokban, a Sotex meg az SVSE színeiben kezdte pályafutását. Az élvonalban már a Győri Vasas ETO labdarúgójaként mutatkozott be, a váltás, a beilleszkedés az 1958-as korszellemre való tekintettel nem volt egyszerű mutatvány. A két város akkoriban nem ápolt túl jó viszonyt, a hátrányos helyzetű soproniak rossz szemmel néztek a nyolcvanezer lakosú, iparosodó megyeszékhelyre. Ha a fiatal focista hazament, egy elzárt határsávba lépett be, jelentkeznie kellett szülővárosa rendőrségén. Az edzések melletti munkát sem volt egyszerű megszoknia a frissen érettségizett fiúnak. A csapat az új vezérigazgató, Horváth Ede kinevezése előtt napi öt órát dolgozott a vagongyárban, igaz, nem sok haszonnal.

Profik voltunk amatőr pénzért és amatőr körülmények között, mondja Keglovich, aki másfél évtized alatt 312 bajnoki meccset játszott zöld-fehér színekben. Az aranycsapat 1963-ban magyar bajnok, majd háromszoros kupagyőztes lett, szerdánként olyan együttesek egyenrangú ellenfelei voltak a győri fiúk, mint a Milán, a Fiorentina, a Benfica. Nemcsak az ötezer törzsszurkoló, hanem az egész város ismerte és imádta a játékosokat. A hatvanas évek legendás jobbhátvédje szerint a csapat azért érdemelt szeretetet, mert a focisták kötődtek a klubjukhoz, a városhoz, s látványos, támadó focival szolgálták ki a nézőket. A jelen magyar labdarúgásáról, az ismét bajnokaspiráns győriek játékáról nem szívesen mond véleményt Keglovich László, hiszen nagyon más lett a világ, benne a foci, s új tartalmat kaptak az olyan fogalmak is, mint a barátság, a klubhűség. Ma már lehetetlen, hogy egy játékos tizenöt évig helyben maradjon, ne fogadjon el egyetlen ajánlatot se. Keglovichot mindenhova hívták, Sebes Gusztáv például abba az Újpesti Dózsába, ahol Fazekas, Bene, Göröcs, Dunai játszott. Nem ment, amit saját bevallása szerint nem bánt meg.

Azt mondja, Győr jó hely, érdemes volt itt tölteni az elmúlt ötvenöt évet, végignézni, ahogy a romos, földszintes iparváros felnő és megszépül. Változik a világ, de a hűségnek még mindig van esélye arra, hogy elnyerje jutalmát. Keglovich úgy látja, a hatvanas évek nagyon távoliak, mégis élnek olyan idős győriek, akik nem felejtették el a régi szép napokat. Az olimpiai bajnokot, az egykori győri focistát, edzőt és sportvezetőt a hivatalos elismerések sem kerülik el, legutóbb a megye Prima-díját vehette át. Az ünnepségen nyilatkozva úgy vélte, a díj annak elismerése, hogy egész élete a sportról szólt.

A pálya

Különleges atmoszférája volt az ETO régi pályájának. Egy erőmű nyomta a kormot, becsúszni se lehetett, mert vastagon állt a pernye, mégis varázslatos hangulatúak voltak a hétvégék meg a kupaszerdák. A BEK-et harminckét európai bajnokcsapat játszotta ki – eséses rendszerben, mi az elődöntőig jutottunk.

Öregfiúk

Ahogy a pályán váltják egymást a generációk, úgy érkeznek az öregfiúk társaságába az egyre fiatalabbak, sajnos egyre kevesebben. A játékosok, edzők itt vannak egykét szezont, aztán elmennek, hazamennek. Pedig fontos, hogy az ember együtt lehessen a régi barátokkal.

Utánpótlás

A focit abbahagyva szakedzői és tanári diplomát szereztem, a Bercsényi-gimnáziumban tanítottam, edzője voltam az ETO nagycsapatának és az utánpótlásnak is. Olyan játékosok tanulták nálam az alapokat, mint Csonka, Hlagyvik, Rugovics, Stark, Fehér Miki.

Gaál József

Fotó: Marcali Gábor