Kékben sétálunk

Győr+
2014.04.02. 18:58

A Kék Séta az autizmussal élők problémáira irányította rá a figyelmet Győrben…

2014. április 2-án immár harmadik alkalommal tartották meg a kék sétát városunkban. A Márton Lakóotthon – Híd a jövőbe Alapítvány szervezésében rendezett Autizmus Világnapi program célja, hogy minél többen értesüljenek arról, hogy az autizmussal élő gyermekek száma világszerte növekedést mutat. – mondta el a séta kezdetén dr. Fekete Gáborné az alapítvány koordinátora. Árnics Katalin gyógypedagógiai tanár, pszichopedagógus hozzátette, ma minden századik gyermek autizmussal születik és autizmussal éli le az életét. Fontos tehát, hogy eloszlassuk az autizmussal kapcsolatos tévhiteket, és nyitottá tegyük embertársainkat annak érdekében, hogy az autizmussal élők megtalálják a helyüket a társadalomban. A szervezők célja, hogy erősítsék az autista gyermekeket nevelők szülői tudatosságát, mert ez az állapot nem múlik el, de tünetei a fejlesztéssel enyhíthetők.

 

 

A programon utaltak az Esőember című filmre, hiszen ez az alkotás bemutatta az embereknek az autisták problémáját, azt, hogy segítség nélkül nehezen igazodnak el a világban, de az élet egy-egy részterületére különleges fogékonyságot mutatnak. Győrben szintén sokakat érintett meg a Gézagyerek című színházi előadás, ami szintén az autizmusra irányította rá a figyelmet.

 

 

A program a győri önkormányzat támogatásával, Bolla Péter kabinetfőnök fővédnökségével valósult meg. A rendezvényen Simon Róbert Balázs alpolgármester úgy fogalmazott, „Győrben nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi felelősségvállalás erősítésére. A város szociális ellátó rendszere erős, és kiemelt figyelmet fordítunk azokra, akiknek valamilyen okból kifolyólag nehezebbek a mindennapjai. Az autizmus világnapi kezdeményezés mellé is minden évben odaáll az önkormányzat, a Látogatóközpontban pedig folyamatos lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok által készített tárgyak gazdára leljenek.” Az alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy legyünk mi a segítő kéz, legyünk mi azok az emberek, akikre számíthatnak a rászorulók.

 

 

A rendezvény idejére kékbe borult a Jedlik-híd, városunk ezzel egy 22 országot összefogó kezdeményezéshez csatlakozott, amikor is kékben ragyog a Parlament is Budapesten, illetve több emblematikus épület szerte a világon. A Kék Séta előtt a résztvevők egy kék vászonra autók és buszok képeit ragasztották fel. Az ajándék egy autista fiúnak készült, akinek az autók a szenvedélye.

 

 

A rendezvénysorozat ezzel nem ért véget, április 3-án 16:30-tól Kék Koncertet rendeznek a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter