Képviselők vitája a Széchenyi téren

Győr+
2014.04.02. 17:39

Fábián György, a kormányváltó erő 1-es győri országgyűlési képviselőjelöltje a Széchenyi térre hívta vitára jelölt társait szerdán délután három órára. A vasárnap választáson egyéni körzetben induló jelöltek közül négyen fogadták el a meghívását.

– A vitával azt az üzenetet szeretnék küldeni, hogy szóba tudunk állni egymással – fogalmazott a kormányváltó erő képviselő jelöltje bevezetőjében.

A vitában Remetei Tamás, a JESZ-t, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget, Madarász Zsuzsanna a Lehet Más a Politikát, Fodor Roland a Jobbikot, Takács András pedig a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártját képviselte.

Az előzetesen megállapodott szabályok szerint mindent képviselőjelölt öt-öt percben beszélhetett pártja programjáról, majd kérdéseket tehettek fel egymásnak, amelyre két-percben válaszolhattak.

A felmerülő kérdések szinte érintették a magyar közélet minden aktuális kérdését. A paksi atomerő bővítését, a női kvóta szükségességét és vagy éppen elutasítását, a devizahitelesek megsegítésére felmerülő módozatokat és a hazai egészségügyet hálapénzestül, várólistástól.

Koloszár Tamás

Fotó: Marcali Gábor