„Két generációt már elvesztettünk, a harmadikat nem kellene”

Februári tagtoborzása után a napokban alakult meg az újvárosi polgárőrség, melyet az önkormányzat is támogat. A várostól eddig kapott másfél millió forintot elektromos biciklire és egyenruhára költötték. A szervezet elnöke, Vidos Tibor a Győri Balett műszaki vezetőjeként, számtalan városi rendezvény hangosítójaként eddig a színfalak mögött dolgozott, most bekapcsolódik a közbiztonság érdekében végzett utcai munkába is.

– Hogyan lesz polgárőr egy színházi szakember?

– Bárkiből lehet polgárőr. Én 55 évesen kaptam már annyit ettől a várostól, hogy valamit megpróbáljak visszaadni neki. Újvárosban születtem, oda is építettem a házamat, lakója, jó ismerője vagyok ennek az építészeti szempontból páratlanul értékes városrésznek. Kézenfekvő volt, hogy a saját környezetemben próbáljak meg tenni valamit az ott lakók békésebb, biztonságosabb életéért. Korábban sem vontam ki magamat a közéletből, alapító tagja vagyok az újvárosi baráti körnek, és képviselője a helyi részönkormányzatnak. Egyébként tíz éve még én sem hittem a polgárőr mozgalomban, bár elsősorban a mozgalom kifejezéssel volt bajom. Ezért is hagytam ki a polgárőrség újvárosi szervezetének minden okiratából a mozgalom szót.

– Mit remél és tervez: miben tud segíteni a polgárőrség ennek a városrésznek?

– Elöljáróban azért hangsúlyozni szeretném, hogy a polgárőrség nem egyenlő a rendőrséggel, teljesen más feladatai, lehetőségei vannak. Az újvárosi harmincfős tagság mindenekelőtt szeretne segíteni a közös hangnem kialakításában az ott lakók között. Ahhoz, hogy valaki szót értsen az ott élő romákkal, ahhoz ismerni kell a szokásaikat, az életüket, a gondolkodásmódjukat. Meggyőződésem, hogy a roma ifjúság nevelése, oktatása nélkül a beilleszkedésük a többségi társadalomba szinte lehetetlen. Két generációt elvesztettünk már, a harmadikat nem kellene.

– Ezt hogyan érti?

– Ha csak a rendszerváltás utáni időszakot vizsgáljuk, azt látjuk: sorra megszűntek vagy jelentősen beszűkültek azok a lehetőségek, melyekből a romák egy része ¬– sokszor persze a törvényesség határán – megélt. Ilyen volt például a színesfém-kereskedelem, melyet – egyébként helyesen – megszigorítottak. Nemrég a lomizást is megtiltották az osztrákok. A nyitott határok miatt az országhatár menti üzletelések sem hoznak bevételt. A magántulajdon megerősödésével mindenki jobban vigyáz például az erdejére, nem nézi el, ha onnan bárki fát visz el, akárcsak saját célra, tüzelőnek. A roma fiatalok jórészt azt látták, hogy az apjuk nem dolgozott rendszeresen, alkalmi tevékenységekből élt, mégis márkás, drága autókkal futkározott. Ez volt a példa, ez az igény alakult ki bennük. Mostanában azonban ezek a jövedelemforrások elapadtak, a teljesen legális foglalkozáshoz nincs szakértelmük, meg hát az álláshely is kevés. A segély senkinek sem megoldás, munkára nem ösztönöz. El kell kezdeni tanulni ahhoz, hogy piacképest tudásra tegyenek szert. Azt remélem, hogy ez a mostani generáció talán valóban tanulni akar, s ehhez segítséget kapnak a kormányzattól is.

– Milyen most a közbiztonság Újvárosban?

– Sok tekintetben egyáltalán nem rosszabbak a bűnügyi statisztikák, mint más városrészben. Tudjuk persze, hogy a statisztika mindig sántít. Ráadásul nem csak a jogba ütköző kihágásokkal lehet megzavarni egy közösség nyugalmát. Mondok egy példát: a romák beszédmódja, hangereje közismerten erősebb, mint másoké. Gyakran húszan, harmincan összegyűlnek valamelyik téren a késő esti órákban, és megbeszélnek, megvitatnak valamit. Ez a nem romák számára már kifejezetten zavaró, nem tudnak aludni a hangzavartól. Az ott lakóknak nyáron dönteniük kell: alszanak vagy szellőztetnek. Az ehhez hasonló konfliktusokat nem lehet hatósági eszközökkel megoldani. Azt mégsem lehet megtiltani, hogy a téren összegyűljenek emberek. A hangerő megállapításához mérőeszközök kellenének. Egy ilyen eljárás önmagában és hosszabb távon nem oldja meg a gondokat. Több térfigyelő kamerára, valamint több működő segélyhívóra persze mindenképpen szükség volna.

– Hogyan lehetne Újvárost ismét népszerűbbé tenni az otthonteremtők körében?

– Az Újváros jelenlegi állapotát kiváltó folyamatok 1945 után kezdődtek el. Az elhurcolt zsidó kereskedők házai üresen maradtak, s az épületeket államosították. Úgy gondolta a politika: nem költenek rá, inkább a leromlott állagú házakba leromlott egzisztenciájú lakókat költöztettek. Ezek a történelmi levegőjű házak egyre jobban lerobbantak. Most ott tartunk, hogy a vizes pincéket is kiadják a tulajdonosaik, egyre több Romániából ideköltöző roma húzódik meg az épületekben, vannak köztük körözött bűnözők is. Az Újváros valódi rehabilitációjára látok komoly szándékot, meggyőződésem, hogy egyre többen felfedezik ezt a gyönyörű városrészt. A közbiztonság nagyon fontos feltétele a városrész megújulásának, ebben szeretnénk segíteni.

Kovács Veronika