Győr+
2012.04.20. 17:00

Kijutott Londonba a magyar női vízilabda-csapat – a gyorplusz.hu helyszíni gyorsjelentése

Kijutott a londoni olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.

Óriási volt a hangulat, nagy az öröm – nyilatkozta Triesztből a gyorplusz.hu portálnak dr. Somogyi Tivadar alpolgármester – egyben a Magyar Olilimpiai Bizottság tagja -, aki egy négy fős győri delegációval vesz részt a selejtező tornán.

Somogyi doktor elmondta: mára sok magyar szurkoló érkezett a helyszínre, átmentek Ljubjanából a magyar jégkorong-drukkerek is, hogy buzdítsák a lányainkat.

– A női nemzetközi mezőny rendkívül kiegyenlített – emelte ki az alpolgármester, aki korábban maga is vízilabdázott. – Ezt mi sem mutatja jobban, hogy az Európa Bajnokságot nyert olaszok a mi csoportunkban csak a negyedik helyen végeztek.

A csapatsportok közül a férfi vízilabda és a férfi kézilabda után harmadikként sikerült ez a Merész András irányította női pólósoknak, akik a trieszti selejtező tornán a pénteki keresztbejátszásos negyeddöntő első párjában Kazahsztán legjobbjainak 18-5-ös legyőzésével szerezték meg a jogot a nyári ötkarikás játékokon való szereplésre.

A magyarok csoportgyőztesként mérkőzhettek a másik csoport leggyengébb továbbjutójával, miután kedden 13-12-re verték a legutóbbi vb-n harmadik helyezett oroszokat, szerdán 11-9-re kikaptak az Európa-bajnok olaszoktól, csütörtökön pedig 10-9-re nyertek a spanyolok ellen.

A tornán az első négy helyezett szerez londoni kvótát.

gyorplusz.hu/MTI

Magyar kvótások (120 fő), további reális lehetőségek (38-57)

(az MTI összeállítása)

ASZTALITENISZ (4 kvótás) +1-2 fő
Tóth Krisztina
Póta Georgina
Pattantyús Ádám
Zwickl Dániel

ATLÉTIKA (15) +5-6
A szint:
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Kiss Dániel (110 m gát)
Kővágó Zoltán (diszkosz)
Kálovics Anikó (maraton)
Rakonczai Beáta (maraton)
Erdélyi Zsófia (maraton)
B szint:
Fazekas Róbert (diszkosz) – nem indulhat
Füsti Edina (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 km gyaloglás)
– csak egy indulhat
Kovács Tamás (maraton)
Kürthy Lajos (súlylökés)
Németh Kristóf (kalapácsvetés) – nem indulhat
Márton Anita (súlylökés)
Minczér Albert (3000 m akadály)
Farkas Györgyi (hétpróba)
Orbán Éva (kalapácsvetés)
Baji Balázs (110 m gát) – nem indulhat
Deák Nagy Marcell (400 m)
Kazi Tamás (800 m)
B szinttel egy versenyző indulhat, de csak akkor, ha nincs A szintes. Az erősebb szinttel három versenyző szerepelhet egy számban.

BIRKÓZÁS (3) +4-5
Módos Péter (kötöttfogású 55 kg)
Deák Bárdos Mihály (kötöttfogású 120 kg)
Sastin Marianna (női 63 kg)

CSELGÁNCS (0) +6-7

EVEZÉS (2) +2
férfi kormányos nélküli kettes

HEGYIKERÉKPÁR (0) +1-2

HOSSZÚTÁVÚSZÁS (0) +1-2

KAJAK-KENU (14) +2-3
hét férfi kajakos
hat női kajakos
egy kenus

KERÉKPÁR (1) 0
egy férfi a mezőnyversenyben

KÉZILABDA (14) 0
férfi válogatott

LOVAGLÁS (0) +1

MŰUGRÁS (0) +1-2

MŰÚSZÁS (0) +2

ÖKÖLVÍVÁS (3) +1-3
Varga Miklós (60 kg)
Káté Gyula (64 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4)
Marosi Ádám
Kasza Róbert
Tóth Adrienn
Kovács Sarolta
Maximum négy fő szerepelhet Londonban, de többen kvalifikálhatják magukat

RITMIKUS GIMNASZTIKA (0) 0

SPORTLÖVÉSZET (3) 0
Bognár Richárd (dupla trap)
Sidi Péter (puska)
Csonka Zsófia (pisztoly)

SÚLYEMELÉS (1)
egy férfi versenyző utazhat

SZÖRF (2) 0
Gádorfalvi Áron
Cholnoky Sára
Detre Diána
Nemenként egy fő indulhat Londonban, de többen kvalifikálhatják magukat

TEKVONDÓ (0) +1

TENISZ (0) +1-2

TORNA (3) 0
Berki Krisztián
Hídvégi Vid
Böczögő Dorina

TRIATLON (0) +3-4

ÚSZÁS (21) +4-9
A szint (14):
Bernek Péter
Biczó Bence
Cseh László
Gyurta Dániel
Hosszú Katinka
Jakabos Zsuzsanna
Kapás Boglárka
Kis Gergő
Molnár Ákos
Mutina Ágnes
Risztov Éva
Takács Krisztián
Verrasztó Dávid
Verrasztó Evelyn
B szint (27):
Balog Gábor
Bodor Richárd
Bohus Richárd
Dara Eszter
Financsek Gábor
Gercsák Tamás
György Réka
Gyurta Gergely
Hős Péter
Joó Sára
Kádas Vivien
Kiss Nikoletta
Kovács Norbert
Kozma Dominik
Madarassy Ádám
Nagy Péter
Papp Márk
Povázsai Eszter
Pulai Bence
Rákos Patrik
Sibalin Flóra
Szána Zsombor
Szekeres Dorina
Szilágyi Liliána
Sztankovics Anna
Tompa Orsolya
Zámbó Balázs
kvótát szerzett:
4×200 méteres női gyorsváltó
Az, hogy a B szintesek közül, illetve a váltóba (4+2 fő) kiket lehet majd ténylegesen nevezni az olimpiára, csak a szintteljesítésre megszabott határidő lejártával derül ki. A MOB az összesítésében pillanatnyilag hét fővel kalkulál B-szintesek közül.

VITORLÁZÁS (1) +1
Berecz Zsombor (Laser)

VÍVÁS (3) +1-3
Szilágyi Áron (kard)
Imre Géza (párbajtőr)
Mohamed Aida (tőr)

VÍZILABDA (26)
férfi válogatott
női válogatott

Ötkarikás játékok című sorozatunk nyitó írása ITT olvasható.