Kisböskétől a futó fények hídjáig

Ez az a híd, amely az egyetemet köti össze az egyetemmel. Közben persze átszel egy folyót, amit történesen Mosoni-Dunának hívnak. A víze már nem annyira kék, mint Strauss keringőjében, de nem is annyira sárgás, mint a Rábáé.

Nincs okunk a panaszra, egyébként is csak mellékfolyója a Mosoni-Duna a nagynak és öregnek, de nekünk fontos, kedves és szép. Igaz, elvágja egymástól a városrészeket, de hát jó hidat megtanult építeni a magyar. Szükség is volt erre a tudományára, hiszen sokszor szétszakadtunk testben és lélekben a történelem során. Mesterséges járás kellett egymás megközelítéséhez, és az kell ma is. Szóval a Jedlik híd nemcsak az egyetem központi épületeit köti össze az édesebb napokat megélt kekszgyár területével, ami most már ugyancsak az universitásé, hanem két városrész tolulás nélküli vérkeringését szolgálja. Fennakadás nélkül. Nem hivalkodó, mégis látványos.

Napközben diszkréten meglapul a folyó fölött, aztán este pompázatossá válik. Fényszínháza, a város ritmusát is jelző mobil, futó színeivel a partról és a Révfalusi hídról, vagyis a Kossuthról is lenyűgöző látvány. Aki csak áthajt vagy átsétál rajta, az élménynek csak kis részét észleli. Ennek a hídnak távolról kell udvarolni, hogy a bájaiban részesítsen. A rajta átsétálónak is jut azonban valami egyedi élmény. A híd egyik oldalán a csalogató Belváros, a civilizált világ, a másikon pedig a város határáig belopakodó természet, a Püspökerdő és a Szigetköz kínálja magát zöld illataival. A hídon állni maga a köztes lét, a választás szabadsága.

A dinamós és fröccsös emberről elnevezett híd elődjét sem tagadta meg. Ott áll a Kisböske egy darabja mutatóban a parton, vállalt emlékként a győrieknek. Kisböske nemcsak azért kapta nevét, mert hasonlított fővárosi öreganyjára, hanem, mert az Erzsébet híd maradék kábelanyagát használták föl a megépítésekor. A műszaki szervátültetés jól sikerült, de eljárt fölötte az idő.

Bámészkodik az ember hídtól hídig, még a metsző szélben is nyugalmas állni egyiken, s csodálni a másikat. Jó lenne persze csónakra vagy kishajóra szállni, elúszni a Révfalusi híd alatt, megnézni a tavasztól újra működő vízi szökőkutat, a vizek összefolyását, a kivilágított obeliszket, csónakkal ellapátolni vagy elektromos hajóval elduruzsolni az esti várfal alatti sétány előtt, ahol ölelkező fiatalok füllentenek egymásnak örök szerelmet, vagy elmélkednek a parton guggolva, faágakkal piszkálva a sodró vizet. Ez a híd minden napszakban szolgál, este pedig még szépségben is részesít.

Szerző: Hajba Ferenc
Fotó: Marcali Gábor