Győr+
2015.04.12. 12:56

Kísérletbazár a Mobilisben április 17-én

A tavalyi nagy siker után az idén is megrendezi a Mobilis a Kísérletbazárt. A II. Győri Tudományfesztivál idén is látványos kísérleteket ígér a látogatóknak. Április 17-én harminc középiskola látványos bemutatói várják a látogatókat.

Programunk a régió legnagyobb tudománynépszerűsítő rendezvénye, a legtehetségesebb, kreatív középiskolások, a jövő műszaki értelmisége számára bemutatkozási lehetőséget nyújtó, unikális rendezvény – fogalmaz Rákosi Szabolcs, a Mobilis rendezvény- és programmenedzsere, akitől megtudtuk azt is, a rendezvény idén is nemzetközi, a sepsiszentgyörgyiek avatják azzá.

Érkeznek csapatok többek között Budapestről, Csongrádról, Kaposvárról, Miskolcról, Mosonmagyaróvárról, Nyíregyházáról, Sopronból, Szombathelyről, Tatáról, Várpalotáról és Vácról.

A diákok által bemutatott kísérletnek kapcsolódnia kell valamilyen formában a közlekedéshez, történjen az földön, vízen vagy levegőben, további feltétel, hogy saját fejlesztést kell előadni – tudtuk meg Mészáros Péter szakmai és módszertani vezetőtől.

Minden csapat külön standon mutatja be a kísérleteit. Délelőtt elsősorban iskolai csoportokat vár a Mobilis, hogy diákok magyarázzák el diákoknak az előadott produkció tudományos hátterét. A rendezvényen külön standja lesz Győrnek, ahol közös sátorban kap helyet a Mobilis első számú tudományos partnere és támogatója, a Széchenyi István Egyetem, a városmarketing szolgáltatásokat nyújtó Látogatóközpont, valamint a rendezvény médiatámogatója, a Győr+ Média Zrt. A rendezvény fővédnökségét Borkai Zsolt polgármester és dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora vállalta.

A II. Győri Tudományfesztivál idei újdonsága lesz a magyarországi tudományos élményközpontok találkozója. Kiállítóként és látványos színpadi attrakciókkal mutatkozik be az Agóra Tudományos Élményközpont (Debrecen), a Csodák Palotája (Budapest), a Futura (Mosonmagyaróvár), a Kemenes Vulkánpark (Celldömölk), a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény, a Labor – Interaktív Varázstér Pécs, a Ligneum Nyme Látogatóközpont Sopron, a Pannon Csillagda (Bakonybél), a Szent-Györgyi Albert Agóra (Szeged) és a Varázstorony (Eger).

Színpadra lép továbbá Öveges professzor 21. századi képviselője, Zsiros László Róbert, aki a Mobilist képviselő Fazekas Bencével új műfajt teremtő tudományos stand up-ot ad elő, délután három órától.

A harminc csapat között nyolc győri is lesz, 2–2 kísérletező műhellyel mutatkozik be a Révai-, a Czuczor-, a Péterffy- és a Jedlik-iskola.

A II. Győri Tudományfesztivál április 17-én 10 és 18 óra között várja a látogatókat. Diákoknak és felnőtteknek egyaránt élmény lehet az egész napos bemutató.