Győr+
2017.01.19. 19:50

Kitüntetések a kultúra napján

Január 22. szimbolikus dátum a magyar kultúra szempontjából, hiszen Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Himnuszunk kéziratát. A városi ünnepségen a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat is átadták a Richter Teremben.

„Amikor a magyar kultúráról beszélünk, tulajdonképpen egy egész univerzum tárul fel előttünk. Történelmi cselekedeteink, nagy alakjaink, feltalálóink és találmányaik, népművészetünk, hagyományos táncaink, zenénk, nyelvünk, nótáink, gasztronómiánk, a hungarikumok és a vicceink mind építőkövek ebben a hatalmas értékrendszerben, amit a kultúránknak nevezünk” – fogalmazott köszöntőjében Radnóti Ákos alpolgármester. Elmondta: „Győrben szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen pezsgő kulturális élet vesz körül minket. Nem véletlen, hogy a város készül a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa cím pályázatára is. Őszintén úgy gondoljuk, hogy Győr értékei érdemesek arra, hogy azokat az egész kontinensnek bemutassuk.” Az alpolgármester végezetül azt kívánta, mindig szép számmal legyenek olyanok, akik megőrzik értékeinket, és akik újakat teremtenek.

 

A díjat Csáky Anna, a Győri Antológiai Kör vezetője vette át

 

Az ünnepségen Győr Művészetéért díjat kapott a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség, amelynek 2000 óta megjelent tizenhat kötete könyvsikernek számít. A győri és Győr környéki alkotók művei többségében a város életében gyökereznek, tagjai mélyen elkötelezettek városunk iránt. A közös könyvet és az egyéni kiadványokat a szerzők minden évben a Győri Könyvszalonon mutatják be. Az antológiaközösség fiatal tehetségek felkutatásával, nevelésével is foglalkozik.

 

A díjat Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője vette át

 

Ugyancsak Győr Művészetéért díjat ítéltek oda a Győri Filharmonikus Zenekar társulatának, amely nagyzenekari hangversenyeivel élővé teszi a klasszikus zene értékes műveit, különös hangsúlyt fektetve a magyar klasszikus és kortárs művek bemutatására. Közreműködik opera- és balett-előadásokon, részt vesz a fiatalok koncertlátogatóvá nevelésében, ösztönzi az új magyar művek születését és bemutatását. A zenekar igazgatója 2008 júliusa óta Fűke Géza, művészeti vezetője pedig Berkes Kálmán Liszt-díjas és Grammy Aranyérmes klarinétművész, karmester, a tokiói Musashino Zeneakadémia professzora, karmestere. A zenekar Győr utazó kulturális nagyköveteként tevékenykedik, világszínvonalon és világsztárokkal közösen koncertezik.

A díjazott Zilahi Tímea

 

Győr Közművelődéséért díjat vehetett át Zilahi Tímea, a Ménfőcsanak-gyirmóti Művelődési Központ igazgatója. A közoktatási és közművelődési szakember fontos szerepet vállal Győr kulturális életének szervezésében. Az elmúlt 25 év során több olyan rendezvényt is indított útjára, melyek ma is Ménfőcsanak és Gyirmót városrészek kiemelt kulturális eseményei. Folyamatosan gondoskodik az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny tanfolyamok szervezéséről, a település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárásáról, megismertetéséről, a helyi társadalom közösségi életének segítéséről.

A díjakat Radnóti Ákos alpolgármester, Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke, valamint Szombati-Serfőző Eszter a Kulturális és Sport Főosztály vezetője adta át.

Az ünnepségen köszönetet mondtak mindazoknak, akik részt vesznek a város kulturális életének alakításában, és hagyományteremtő céllal elismerésben részesítették az önkormányzati fenntartású kulturális intézmények kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársait is.

 

Szerző: Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor