Győr+
2017.05.04. 09:29

Kiválók a kiválóknak

Hagyományt szeretnének teremteni városunkban azzal, hogy a kiváló eredményeket elért tehetséges diákokat az év végén könyvjutalom helyett egy élménykoncerttel ajándékozza meg a Győri Tankerület.

Szerdán a Győri Filharmonikus Zenekar adott koncertet 201 gyereknek, felkészítő tanáraiknak és szüleiknek a Richter Teremben.

 

Blazovicsné Varga Marianna

Blazovicsné Varga Marianna tankerületi igazgató köszöntőjében kiemelte, a tanévben a Győri Tankerületi Központ 72 intézményéből sok száz kisdiák szerepelt eredményesen versenyeken, fesztiválokon, pályázatokon, az ajándékkoncerten a zenében tehetséges diákok vehetnek részt. A hangverseny célja az is, hogy a gyerekek lássák, hová lehet eljutni, milyen nagy dolgokra lehetnek képesek, ha megfelelő hozzáállással, kitartással tanulnak, gyakorolnak – hangsúlyozta.

 

Simon Róbert Balázs

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a koncert a közösség és a tehetség együttes ünnepe. „Együtt ünnepelhetjük, hogy Győrben sok a fiatal tehetség. A tehetség azonban nemcsak ajándék, hanem felelősség is. A fiatalokban ott van a lehetőség csírája, városunknak és országunknak pedig fontos, hogy ez a csíra szárba is szökkenjen, mert hazánknak csak akkor van jövője, ha lesznek olyanok, akik tehetségükkel példát mutatnak és az élre állnak” – mutatott rá a politikus.

 

Hajnal Gabriella

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ Szakmai elnökhelyettese arról biztosította az egybegyűlteket, hogy a nemes kezdeményezést, a hagyományteremtő eseményt, országszerte meghonosítják.

 

Az ünnepeltek

 

A jelenlévő diákokat nagy tapssal köszöntötték a résztvevők. Közülük néhányan pedig nemcsak nézőként lehettek jelen az eseményen, hanem aktív résztvevői is voltak az előadásnak, együtt játszhattak a Győr Filharmonikus Zenekarral.

 

Fölvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor