Győr+
2015.09.11. 11:03

Klauz László Emlékverseny

Második alkalommal rendezik meg az egykori kiváló birkózó emlékére a Klauz László Emlékversenyt a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban, szombaton.

A viadalt idén 3 korosztályban rendezik meg, amelyre 170–200 versenyzőt várnak, nemcsak Magyarországról, hanem a környező országok birkózói is érkezhetnek. A Győri Atlétikai Clubból várhatóan 10-en indulnak, és van olyan tehetség is, aki éremben bizakodhat.

 

 

Ám a verseny mellett is pezseg az élet a GYAC-nál. A nyár folyamán tábort rendeztek a birkózók, illetve Csonka Csaba, aki a GYAC mellett a serdülő válogatott edzője is a válogatottal készült a szezonra. A birkózók életét is érinti a régi Dózsa-pályán épülő sportközpont, hiszen az ő csarnokuk is itt található, és költözniük kell. Ám találtak megoldást. A Győri Vízügy Spartacus Evezős Klubbal álltak össze és az ő Kálóczy téri telepükön található épület felső emeletén kaptak helyet ideiglenesen.

 

 

Arról, hogyan szerepeltek a győri birkózók az emlékversenyen, jövő heti magazinunkban mi is beszámolunk.

 

Fotó: Marcali Gábor