Klímavédelem: Győr is csatlakozik
Áder János köztársasági elnök a Megyei Jogú Városok polgármestereivel tárgyalt a klímavédelemben a városokra háruló feladatokról. A megbeszélésen Győrt Borkai Zsolt polgármester képviselte.
A köztársasági elnök az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében a nagyvárosok szerepét hangsúlyozta, mert – mint mondta – a kibocsátás 70 százalékáért ezek felelnek. Áder János hétfőn fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármestert és a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tagjait, ahol az Under2 nemzetközi klímavédelmi együttműködésről tárgyaltak. Budapest már 2015-ben csatlakozott, ezúttal pedig az MJVSZ tagjai döntöttek egyhangúlag a mozgalomban történő részvételről.
A Hirado.hu a megbeszéléssel kapcsolatban beszámolt arról, hogy az államfő a 2015-ös párizsi klímaegyezményt „lélektani áttörésnek nevezte”, de még mindig rengeteg a tennivaló, a kitűzött cél eléréséhez a nemzeti vállalások nem elegendőek. Az Under2 kezdeményezés legfontosabb célja, hogy a csatlakozók vállalják: 2050-ig 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Áder János hangsúlyozta: a közös cél, hogy élhető környezetet, fenntartható gazdaságot, urbanizált térséget hagyjunk a következő generációkra.
A 2015-ben csatlakozott főváros főpolgármestere, Tarlós István közölte, Budapest azóta kidolgozta klímastratégiáját, és azt rendelkezésre bocsátja a 23 megyei jogú város polgármesterének. Az államfő felkérésére válaszul Szita Károly, az MVJSZ elnöke elmondta, a megyei jogú városok egyhangúlag döntöttek arról, hogy „a klímavédelem nemzetközi éllovasai lesznek”. Ezek a városok 2022-ig több mint százmilliárd forintot költenek majd klímavédelemre, energiahatékonyságra és fenntarthatóságra – közölte, és példaként említette, hogy a közintézmények jelentős részét energiahatékonnyá teszik, megújuló energiaforrásokat kötnek a közösségi rendszerekre. Az említett összeg egy része európai uniós forrásból, másik része a Modern Városok Programból származik.
Lapunk kérdésére Borkai Zsolt polgármester megerősítette, Győr is elkötelezett a klímavédelmi mozgalom céljai iránt. A város a beruházásai során szem előtt tartja a fenntartható fejlődést, és folyamatosan végzi intézményei energiahatékony felújítását, számos esetben alkalmaz megújuló energiaforrást, napenergia alapú villamosenergia-termelést, s a környezetbarát fejlesztéseket a jövőben is folytatni kívánja.
Szerző: Papp Zsolt
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt