A Gyermekek Háza május utolsó vasárnapján Radó-szigeti sokadalommal búcsúztatja a szorgalmi évet, az igazgatónő négyezer kis vendégre számít a győri gyereknapon. A fonal a környezetvédelem lesz, erre fűzik fel az események gyöngyszemeit. Azt mondja Kokas Éva, az ember azt védi jó szívvel, amit szeret, s csak azt szeretheti, amit ismer, így helyi mesékkel, játékokkal, a környék hagyományos kézművességével várják a gyerekeket. Zöld színű lesz az ünnep, mindenki megmérheti ökológiai lábnyomát, eldobásra ítélt tárgyakból készíthet kedves ajándékot, s ha a szeszélyes tavasz engedi, egy szélmalom is felépül.
Kokas Éva szerint a győri gyerekek jó helyen, a lehetőségek városában élnek, a nekik szánt programok színesek, bőségesek, nem ritkán térítés nélkül elérhetők. Számos közművelődési és művészeti intézmény törődik velük, az ingyenesség az önkormányzat mellett a munkatársak töretlen pályázatírási kedvének köszönhető. A Gyermekek Háza a küszöbön álló vakációra, az idei nyárra egy újdonsággal is előrukkol, az Apor-kollégiummal szembeni kiserdőben háromszor száz diák tölthet egy-egy hetet, raklapokból felépítve Szent László királyunk vártáborát. A díjnyertes ötletet a ház Arrabona színjátszó csoportja hozta haza egy Rajna menti mesevárosból, Koblenzből.
Ha jól számolt, az idei lesz Kokas Éva huszonnyolcadik nyara a Gyermekek Házában. Az intézményt, a patinás belvárosi épületet a rendszerváltás tájékán keresztelték át, a győri közbeszéd máig az úttörőház nevet használja. Az igazgatónő nem bánja, az úttörők is gyerekek voltak, s szíve szerint egyébként is egy harmadik nevet hozna divatba. A generációk házát, mert ma már nem lehet csak egy korosztállyal, az általános iskolásokkal foglalkozni. Generációk nőttek fel a házban, mama jön karon ülő kislányával, nagypapa kéredzkedik be korongozni a lurkók közé, pedagógusok tanulják a kézművességet, egyre több felnőtt jön rá arra a régi igazságra, hogy aki sző, az nem lesz depressziós. Mintha lassan helyreállna a rend, kiderülne, hogy mégiscsak kell nekünk egy belvárosi, klasszikus művelődési ház.
Kokas Éva nemrégiben, ötödször is elnyerte a Gyermekek Háza igazgatói állására kiírt pályázatot. Azt meséli, péri diáklányként kereskedelmi iskolába iratkozott, ruházati eladónak tanult, mert úgy gondolta, annál szebb dolog nincs a világon. Aztán rájött, hogy van. Munka mellett érettségizett és szerzett három diplomát, szép példájaként annak, hogy semmi sem romlik el véglegesen, az ember önmagát is képes újrahasznosítani. Azt mondja, ez a ház a neki való, kreatív hely, ahol öröm minden nap. Élvezi, hogy reggelente, munkába menet úton-útfélen megállítják egy jó szóra. Számon tartják, benne van a köztudatban. Idegenben, más városban elveszett lenne.
A gyerekek Szent László nyári szolgálatában várépítők, kelmeművesek, fegyverkészítők, zászlóvarrók, gyógyfüvesek, fazekasok, portékások, lovagok, muzsikusok vagy éppen mutatványosok lehetnek. Mindenki ért valamihez, mondja Kokas Éva, aki a házban elérhető valamennyi mesterséget kipróbálva úgy találta, másodállásban kosárfonóként és ékszerkészítőként viheti a legtöbbre. A kosárfonást mesterként űzi, ékszereit kiállításokon csodálja a közönség. Amit tud, azt tanítja, dolga szerint népszerűsíti, a Gyermekek Háza a mindennapok kultúráját szervezi Győrben. Nem kis dolog a nagy fesztiválok városában.
Ajándék
„A gyöngyfűzésnek számos technikája van, én kimondottan a gyöngyhorgolást és a kőbe foglalást gyakorolom. Minden nap gyöngyözök, ajándékba adott ékszereimet szívesen hordják a barátaim. A következő kiállításom augusztusban, Rábakecölön lesz, ahol három civil szervezet létrehozott egy pajtaműhely-alapítványt. Hagyományt őrzünk gyerekekkel, akik messze vannak, nem jutnak be a nagyvárosba. Győri tervem is van, ruhatervező barátommal készülünk közös kiállításra. Meglátjuk, milyen az, ha az anyagok beszerzésétől együtt gondolkodik a ruhatervező és az ékszerkészítő.”
Győri séta
„Győr kitüntetett hely, öröm végigvezetni a messziről jött vendégeket a belvároson, a Széchenyi tértől a Radó-szigetig. Pécsi diákszínjátszók jártak nálunk, s csak akkor tudtuk meg, mekkora élmény volt számukra a győri séta, amikor visszahívtak bennünket, amikor Pécsen újra találkoztunk. Áhítattal emlékeztek Győrre.”
Gaál József
Fotó: O. Jakócs Péter