Győr+
2017.03.28. 10:23

Kollégánk fotója is bekerült Az év fotói 2016 albumba

Marcali Gábor a Győr Plusz Média fotóriporterének képe is látható Az év fotói 2016 albumban, melyet hétfőn mutattak be a fővárosi Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Ebben látható Marcali Gábornak, a riói olimpián készült fotója, Szelfi címmel. Gábor a pályázatra 30 fotót küldött be, ezek közül választotta be a zsűri a katalógusba a képet. A fotós a brazil-német futballdöntő utáni, a brazil játékosok örömködését örökítette meg.

Marcali Gábor

 

A könyvet a hétfőn megnyílt 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon láthatta először a közönség. Az idei pályázatra mintegy 234 fotográfus összesen 6259 képpel nevezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a keddtől látható több mint 360 fényképet. A május 28-ig látható tárlaton mintegy öt és fél milliárd pixel látható csaknem 170 négyzetméternyi nyomaton.

A magyar fotóriporterek emberi látásmódja jól megmutatkozik az idei anyagon keresztül is, amelyből 1992 óta minden évben katalógus is megjelenik, melybe a díjazott képeken kívül az év legjobb sajtófotóit válogatják be.

 

 

Az albumba még egy győri fotós nevével találkozhatunk. Mészáros Mátyásnak, a Kisalföld munkatársának a Mágus című, Verebes Józsefről készült fotója került be, melyet halála előtt két nappal készített a neves edzőről.

Az album a könyvesboltokban megvásárolható.

Földvári Gabriella
fotó: Havasi Melinda