Győr+
2016.07.01. 23:58

Koncertekkel és tűzijátékkal indult az idei Győrkőcfesztivál – galéria

Remek idővel, konceretettel, jó hangulattal és tűzijátékkal indult el a 2016-os Győrkőcfesztivál, amelyre idén is rengeteg gyemeket várnak a szervezők. Az nyitány sikert hozott, a java pedig még csak most jön!

Az időjárás kegyes volt eddig a Győrkőcfesztiválhoz, a nyitónap estjére ugyanis marad a kellemes meleg, amely sokakat csábított a Dunakapu térre. A színpadon olyan koncerteknek tapsolhattak kicsik és nagyobbak is, mint a Pa-Dö-Dö, vagy éppen a győri származású Dobrády Ákos.

Rengetegen voltak a Dunakapu téren!

Egyébként már a kezdésre rengetegen megérkeztek, a Győrkőc egyre népszerűbb, többször szó esett korábban is arról, hogy az egész országból érkeznek családok hogy kipróbálják a helyszíneket, a különleges játékokat, kikapcsolódjanak és hogy ez a pár nap maximálisan a gyerekekről szóljon.

Dobrády Ákossal sokan énekelték együtt a dalokat

Az ilyenkor már megszokott ünnepélyes város kulcs átadásra is sor került, jegyzői felügyelettel, polgármesteri engedéllyel hivatalosan is a gyermekeké Győr erre a hétvégére.

A város kulcsa és a város vasárnap estig a gyermekeké!

A csodás tűzijáték is már-már védjegye a fesztiválnak, most is szebbnél-szebb motívumokat, színeket varázsolták fel az égre. A gyermekek boldogan emelték tekintetüket az ég felé és nézték a hol színes, hol fehér alakzatokat, amelyek még ünnepibbé tették a megnyitót.

Tűzijáték és a fesztivál idei jelképe: a sárkány

 

Elindult az idei Nemzetközi Győrkőcolimpia! Erről szóló cikkünket IDE kattintva érheti el!

Érdemes tájékozódni a fesztiválhoz kapcsolódó lezárásokról is!  Kattintsanak IDE a részletekért!

Fotók: Marcali Gábor