Győr+
2013.12.19. 12:02

Könnyebben megközelíthető a Pataházi utca

A mintegy 27 millió forintos beruházás során megújult az Ady Endre utca elkanyarodó szakasza, így javult a Pataházi utca és a Malomsok sétány megközelíthetősége is.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője lapunknak kifejtette, az itt élők számára fontos fejlesztés valósult meg, hiszen az Ady Endre utca utolsó szakasza egy gyűjtőút, amelynek korábbi rossz állapota nehézkessé tette a kapcsolódó területek megközelítését. A képviselő hozzátette, bár ez a lakóutca program idei utolsó beruházása volt, jövőre folytatni szeretné az útfelújítási munkát a lehetőségek függvényében, hiszen nagy szükség van Révfalu városrész több további utcájának megújítására is. „A lakókkal folyamatosan konzultálva, a helyi igények figyelembevételével és a győri Útkezelő Szervezet koordinálásával rendszeresen vizsgáljuk azokat a helyeket, ahol a legsürgetőbb a beavatkozás.”

 

 

Prédl Antal a győri Útkezelő Szervezet vezetője kifejtette, a mostani beruházás során nem csak az úttest, de a járda is megújult 120 méter hosszon, a villanyoszlopok áthelyezésével a közvilágítás is javult. Az útfelújítás mellett az út melletti kiöblösödés minőségét murvázott felülettel javították, az útfelszínen összegyülemlő csapadékvizet szegélyekkel lehatárolva vezetik a víznyelőkbe.

 

 

Az Ady Endre utca ezen szakaszának megújítása 27 millió forintba került, amit az önkormányzat a képviselő keretéből, valamint az Útkezelő Szervezet lakóutca-felújításra szánt költségvetéséből finanszírozott.

 

Papp Zsolt

Fotó: Marcali Gábor