Kós és Telegdy is középdöntős 200 méter háton

MTI Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt (archív)
2024.07.31. 12:22

Kós Hubert és Telegdy Ádám is bejutott a 200 méter hát középdöntőjébe a párizsi olimpia úszóversenyeinek ötödik napján, szerdán.

Az Egyesült Államokban a legendás Bob Bowman irányításával készülő Kós tavaly Fukuokában világbajnoki címet nyert, az ottani idejének (1:54.14) köszönhetően az első volt az olimpiai nevezési rangsorban, míg a három éve Tokióban ötödik Telegdy az áprilisi országos bajnokságon úszott egyéni csúcsával (1:55.57) tizedik ezen a listán.

A két magyar a negyedik, utolsó előfutamban ugrott medencébe, Kós 1:57.01-gyel másodikként, Telegdy 1:57.98-cal hatodikként csapott célba, összesítésben előbbi a negyedik, utóbbi a még továbbjutást érő 16. helyen végzett.
“Ez volt a terv, szerencsére most olyan pozícióban voltam, ahol lehetett kicsit úgymond szórakozni. Olimpián az idő teljesen mindegy, itt most csak a pozíció számított, negyedikként jutottam tovább este pedig be kell kerülni a legjobb nyolc közé, ennyi” – nyilatkozta a vegyes zónában Kós, aki az első százon kicsit lazább volt, a másodikat pedig jobba megnyomta.
“Nagyon meglepődtem a helyezésen, ennél ezt sokkal jobbnak éreztem. Hozzáteszem, hogy ez egyáltalán nem volt a maximum, utólag talán ez hiba volt, mert így csak a szerencsén múlt a továbbjutás. Ugyanakkor délutánra ebben még jóval többnek kell lennie” – mondta Telegdy, aki szerint a döntőhöz 1:55-tel kezdődő időre lenne szükség.
A szám középdöntőjét 21.47 órakor rendezik.

Kapcsolódó témák: #párizs2024 | #sport | #úszás |