Középkort megidéző időutazásra készül a város
Méltó módon őrzik Győrben Szent László király emlékét, ennek egyik bizonyítéka, hogy minden évben az Aranyparton zajló Szent László Napokra várják az érdeklődőket. Az idei, június 29-től július 1-ig tartó esemény többszörösen különleges lesz: részt vesz rajta többet között Papadimitriu Athina is.
A Szent László Napok szakrális jelentősége mellett bepillantást enged a középkori környezetbe, jurták, lovagi táborok között járkálhatnak, lovas és gyalogos bemutatókat láthatnak, megismerhetik a korabeli hadviselést és a mindennapokat is.
– Hagyomány a városban, hogy június 27-ét méltó módon megünnepeljük. Idén is lesz díszközgyűlés, s átadjuk a Szent László díjakat is – kezdte dr. Fekete Dávid alpolgármester a sajtótájékoztatón, amelyet a Zichy Palota udvarán tartottak meg szerdán, korhű díszletek között. – A Szent László Napok pedig egészen sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket, a már megszokott helyen, az Aranyparton. A mostani rendezvény szervesen kapcsolódik az Európai Kulturális Fővárosa pályázathoz, hiszen a beadott és elfogadott anyagban is utaltunk a Szent László utakra, amely új színfoltként lesz megtalálható a kínálatban.
Tóthné dr. Kardos Krisztina, dr. Fekete Dávid, Tóth Szilárd és Papadimitriu Athina
(További képekért kattints a fotóra!)
A rendezvényt egyébként már tizenegy éve szervezik meg, ebből hét esztendeje az Aranyparton zajlanak az események. Erről már Tóthné dr. Kardos Krisztina, a Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ, igazgatónője beszélt, aki azt is elmondta:
– Arra törekszünk, hogy mindig valami újat illesszünk be a látványba és a programba. Idén a helyszínre egy fakapun áthaladva érkezünk meg, s rajzpályázatot is meghirdetünk. Sőt, aki szeretne, őshonos állatokkal is megismerkedhet. Az egyik legnagyobb esemény pedig kétségkívül a Szent László, a lovagkirály című előadás lesz.
A gyermekeket rajzpályázat is várja
Az előadás Tóth Szilárd és csapata nevéhez fűződik, akik egyébként is évek óta aktív résztvevői a Szent László napoknak. Az Ördöglovasokra nagy feladat hárul az idén is.
– Egy igazi showt mutatunk be majd a nézőknek, 90-100 perces lesz az előadás, amelyen Derzsi Györggyel dolgozunk közösen. Meghívtuk Papadimitriu Athina színművésznőt is, aki többek között a Nemzeti Lovasszínház társulatának a tagja, s igazi lovas ember, ért hozzájuk és szereti őket. A táltosnő szerepét szántuk neki, s az elképzelések szerint a végén egy máglyán égetjük majd el… – mesélte a lovagruhába öltözött s lóháton megérkezett Szilárd.
– Régóta ismerem Szilárdot, s tudom, hogy nem most kóstolt bele a lovas színház világába. Amikor keresett, gyorsan igent mondtam, mert bár számos helyen dolgozom, az igazi színházi katarzist mindig a lovas előadások során élem át, örök szerelem. Kicsit aggódom a felgyújtós tervtől, de hogy látványos lesz, az már biztos – mondta el a színésznő.
Szilárd és Athina látványos showt ígér
Végezetül Téglás Szabolcs, a Győri Művészeti, Fesztivál– és Művelődési Központ szervezője ismertette a programot, amely valóban tartalmas és színes lesz, érdemes böngészni a szórólapokat és a műsorfüzetet. Fontos, hogy a közel hetven lovas jelmezes felvonulása idén június 30-án, szombaton délelőtt 10 órakor indul a Városháza elől.
A rajzpályázatról és a részletes programról ITT található információ!
Havassy Anna Katalin
Fotó: O. Jakócs Péter