Köztünk élnek – Generációk hallgatják a meséit
Óvónő, mesemondó, és rajong a gyerekekért. Az elmúlt évtizedekben Füzi Rozáliát rengeteg óvodás zárta a szívébe, de meséi kapcsán az iskolások és a felnőttek között is számos rajongót szerzett magának. A történetek szeretetét gyermekkorából hozta, dédnagymamája egy életre szóló útravalót adott neki.
Füzi Rozi Kapuváron nőtt fel, ahol sok időt töltött dédnagymamájával. „Mivel nem kerültem rögtön óvodába, a dédnagymamám vigyázott rám, akivel közös udvarban laktunk. Nyugodt ember volt, aki nagy hangsúlyt fektetett a hagyományokra is. Ráadásul mindennél jobban szeretett mesélni és énekelni” – mondja Füzi Rozi, akivel munkahelyén, a Győri Mosolyvár Óvoda Magyar Utcai Tagóvodájában beszélgetünk.
Később a szülei beíratták óvodába, amit eleinte nehezen fogadott el. Bár hiányoztak dédnagymamája meséi, és az együtt töltött idő, hamar feltalálta magát. „Az óvónők egyöntetű véleménye az volt, hogy sokat beszélek, egyszer pedig azt mondták rám, hogy biztosan boszorkány vagyok. Ez annyira megérintett, hogy elhatároztam, ha egyszer óvónő leszek, biztosan nem fogok úgy viselkedni, mint egy boszorkány” – meséli nevetve az óvónővé válás történetét Füzi Rozi.
Az általános iskolában is a magyar nyelv és az irodalom vonzotta, rendszeresen szavalt és tagja volt az énekkarnak is. Amikor nyolcadik osztályban megkérdezték tőle, hogy mi szeretne lenni, azonnal rávágta, hogy óvónő. Bár több tanára is javasolta, hogy a pedagógusi pálya felé induljon, ő kitartott gyermekkori vágya mellett. „Így kerültem Kapuvárról Győrbe, ahol a Zrínyi Ilona Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában kezdtem meg tanulmányaimat. A képzés nagyon gyakorlatias volt, máig örömmel gondolok vissza az ott eltöltött esztendőkre.” Persze az iskolában eltöltött esztendők mellett, első kolléganőjének is nagy szerep jutott abban, hogy hasznos tudást szerezzen hivatásához. „Horváthné Erzsi nénitől nagyon sokat tanultam. Mielőtt hazamentem, el kellett játszanom neki, hogy másnap miként fogom levezetni a foglalkozásokat” – emeli ki Füzi Rozi, aki harmincéves kora óta dolgozik az egykori Micimackó Óvodában.
Bár a mesék szeretetét gyerekkorából hozta, a mesemondás egy táborban talált rá, ahol kézműves foglalkozást tartott. Az egyik tikkasztó délutánon leült a táborozók közé és mesélni kezdett nekik, mert a gyerekeknek éppen annyi ereje maradt a nagy hőségben, hogy egy fa árnyékában hallgassák a történeteit. A mesefüzér pedig ezzel útjára indult, hiszen nem sokkal később, a tábor vezetője meghívta egy rendezvényre mesét mondani. Ennek lassan másfél évtizede, hogy a színpadon állva, első ízben osztotta meg történeteit a hallgatósággal.
Azóta már több megyébe is eljutott, rendszeresen fellépett a csornai könyvtárban, a Gyermekek Házában, vagy éppen Rábakecölön, Bábi néni Kincsesházában. A meséi pedig, az előadásmódon túl, attól válnak igazi élménnyé, hogy a hallgatóságot is bevonja a történetbe. A jelmezek nagy részét maga készíti, és nála a kisebbek mellett, a felnőttek is gyakran szerephez jutnak. „Ha olyan helyen vagyok, igyekszem a felnőtteket is bevonni a mesékbe. Sőt, vannak kifejezetten felnőtteknek szóló történeteim is.”
Miközben Füzi Rozi mesél, nem csak ő maga, hanem a közönsége is kiszakad a mindennapokból. „Azért szeretek mesélni, mert miközben hallgatják, megnyugszanak a gyerekek. A figyelmük egy dologra összpontosul, és nem zökkenti ki őket az a rengeteg információ, amivel a mindennapokban találkoznak. Ráadásul egy-egy mese csodálatos anyanyelvünk szépségeit is bemutatja, és fejleszti az élőbeszéd megértését is” – magyarázza a mesemondó, aki szerint a gyerekek ma is ugyanolyanok, mint régen, de a környezet sokat változott, amihez alkalmazkodni kell.
Éppen ezért a leendő óvónők számára is vannak jó tanácsai, amik biztosan elférnek a hamuban sült pogácsa mellett. „Elengedhetetlen, hogy kivétel nélkül érdekeljék őket a gyerekek. Próbálják megközelíteni és megérteni őket. Legyenek kitartóak, imádják őket és játszanak velük minél többet. Ha ez sikerül, varázsló válhat belőlük.”
Szerző: Kaszás Kornél
Fotó: Marcali Gábor