Köztünk maradjon

Kántor Péter költő a Radnóti Biennálé idei életműdíjasa. A Radnóti Emlékbizottság és Irodalmi Társaság, valamint a Magyar Vers mondók Egyesületének megyei szervezete ma este a Zichy-palotában rendez díj átadó ünnepséget. Kántor Péterrel beszélgettünk.

Milyen szálak kötik Győrhöz, az itt élő pályatársakhoz?

Győrben él Villányi Laci, Borbély Jancsi, Pátkai Tivadar, három költő, akikkel réges-régen, valamikor az 1980-as évek legelején még Kormos István ismertetett össze. Jólesik viszsza emlékezni most a kora nyolcvanas évek győri triójára: három induló költő, három különböző hang, három jó barát, akikre Kormos István úgy tekintett, mint báty az öccseire. Kormosból áradt valami fény, és ez a fény rávetült választott öccseire is, és nem tehetek róla, de én úgy látom őket ma is: fiatalnak, mosolygósnak, reménykedőnek.

Milyen érzés Kormos István után Radnóti-díjat kapni?

Úgy általában jó érzés díjat kapni. Hát még Radnóti-díjat! A Bori notesz költője gimnazista korom óta egyik legfontosabb költőm. Nélküle más, szegényebb lennék. És hogy azok a versek a föld alól kerültek fel a napvilágra, az maga a csoda: nem tudta őket magába nyelni a sötétség. Ami pedig azt illeti, hogy milyen érzés Kormos István után kapni Radnóti-díjat, arra azt tudom mondani, hogy ő adta ki az első verseskötetemet, szeretett és sokat várt tőlem, és most biztos nagyon örülne, hogy ez a megtiszteltetés ért.

Tucatnyi kötet az ön elmúlt hatvan évének termése. Van legkedvesebb verse, egy verssora, amit életművének mottójaként vállal?

Sok verset írtam életemben, és természetesen nem mindegyik áll egyformán közel hozzám. Van néhány „legkedvesebbem”, de egyet nem tudnék, nem is szeretnék kiválasztani, és egy verssort se. Egy-egy alkalomra igen, de mindenkorra nem – lehessen mindig választani!

Az idei könyvhéten Köztünk maradjon címmel jelent meg kötete. Megrendítően személyes könyv. Kiknek ajánlja olvasásra?

Mindenkinek ajánlom, aki kíváncsi arra, hogy mit tart fontosnak, miről beszél a másik. Hátha épp neki beszél, arról, hogy az élet tele van banális közhelyekkel, és mégis kifürkészhetetlenül egyedi. Annak ajánlom, aki tudja, hogy a más tükrében ráismerhet önmagára. Bárkinek, akinek szüksége van rá, akinek jólesik.

Hogy van? Mivel telnek a napjai egy főállású költőnek, amikor éppen nem ír?

Próbál élni, megélni; szervezi a mindennapjait. Csinálja, amit muszáj és tervezgeti a muszájon túlit: hogy majd vesz a párjának virágot, megy színházba, moziba, koncertre, a körút túloldalára, beszélgetni egy jót a barátjával. És persze várja, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a dolgok végre visszanyerik az értelmüket, és ő megint tud írni. Aztán kezdődik minden elölről.

Földvári Gabriella

Fotó: gy. p.