Győr+
2012.08.18. 12:31

Krimibe illő végjáték, győzelem Siófokon

A 88. percben még egyenlített a Siófok, a végén mégis az ETO játékosai örülhettek.

Cikkünket legegyszerűbben az F5 billentyű lenyomásával frissítheti.

Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a sereghajtó FGSZ Siófok otthonában szerezte meg idei második bajnoki győzelmét a Győri ETO FC. A mérkőzés nehezen indult Pintér Attila csapatának, a Siófok már a második percben megszerezte a vezetést Lang érthetetlen hibája és Dajic gólja után. A találkozó kilencven perce alatt szinte végig a Győr irányított és a vendégek akarata érvényesült, aminek köszönhetően Varga (22. p.) és Kamber (55. p.) góljaival a másoik félidő elejére meg is fordult az eredmény állása. A vezetés megszerzése után lassított a tempón az ETO, aminek majdnem két elveszített pont lett a vége. A 88. percben a győri nevelésű Nyári Tibor egy szögletet követően egyenlített, azonban mégsem ez volt a mérkőzés utolsó jelentős momentuma. Egy a másik oldalon elvégeztt szöglet után Kamber ismét betalált, így a ráadás másodperceiben szerzett góllal 3-2-re nyert a Győr.

Az ETO a mérkőzés során végig többet tett a sikerért, a mezőnyből kiemelkedett a végig aktív Varga Roland támadójátéka, valamint a középpályán és a védelem tengelyében is megbizható, két gólt szerző Kamber teljesítménye. Bár a végén szerencsére is szüksége volt a három pont megszerzéséhez az ETO-nak, megérdemelten került a Balaton partjáról a Rába partjára a három bajnoki pont.

A mérkőzés legfontosabb történései percről percre:

Második félidő

90’+ – Fábián játékvezető két perc hosszabbítás után vetett véget a mérkőzésnek.

Kronaveter szögletébe Trajkovic csúszatott bele és ismét Kamber érkezett a kapu előtt, és bár rosszul találta el a labdát, a siófoki védők csak a gólvonal mögül tudtak tisztázni.

90′ – gy perc se telt el és ismét vezet a Győr! 2-3!

Az ötödik siófoki szögletbe a győri nevelésű Nyári ért bele az ötösön szemfülesen, pöccintése a győri kapu rövid oldalában kötött ki.

88′ – Nyári Tibor góljával egyenlített a Siófok! 2-2!

85′ – Az ETO harmadik és utolsó cseréje: Andric állt be az egész meccsen remekül játszó és nagyot küzdő Varga helyére.

83′ – Kecskés kiváló cselek után egy léc alá tartó lövéssel dolgoztatta meg Stevanovic-ot, aki a levegőben úszva ütötte szögletre a labdát.

79′ – Dajic buktatásáért Svec kapott sárga lapot, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a Siófok, de az ötösön belül Stevanovic volt az úr. Közben cserélnek a hazaiak: Sipos helyén Molnár folytatja.

77′ – Kronaveter egy szemfüles beadással mutatkozott be – az ötös sarkán beróbbanó Varga centikkel maradt le a kissé mély centerezésről.

A vezetés megszerzése óta lasított a tempón a Győr, a Siófok hátránya ellenére nem igazán képes átütő erőket mozgósítani támadásban és helyzeteket kialakítani.

73′ – A Győr szlovén légiósa, a Haladás ellen szabadrúgásból eredményes Kronaveter készülődik beállásra az oldalvonalnál. Koltait váltotta.

71′ – Pál okos kiugratása okozott rémületet a győri védelemben, Stevanovic azonban kiváló ütemben mozdult ki a kapuból és Dajic elől szedte fel a labdát.

67′ – Trajkovic-Dina-Koltai volt a labda útja, Koltai 20 méterrő tüzelt mellé.

66′ – Egerszegi-Windecker a második siófoki csere. Nyári és Kiss mellett egy újabb győri nevelésű játékos lépett pályára a Siófok csapatában.

63′ – Strestík nagyszerű cselek után ugratta ki Trajkovicot, szöglet lett a támadás vége.

61′ – Cserélt Pintér Attila is: Lang helyén Pátkai folytatja. A cserével Kamber lép vissza a védelembe Lipták mellé, Pátkia pedig a középpálya közepén (Kamber eredeti pozíciójában) kapcsolódik be a mérkőzésbe.

60′ – A félidőben beállt Pál Szabolcs kapott sárga lapot reklamálásért.

Dinjar középről, jó 28 méterről végezhetett el szabadrúgást, a védővonal mögé ívelt beadása minden játékos feje fölött átrepült, az egyetlen érkező Kamber volt, lábujjheggyel ért a labdához, ami megzavarta a kimozduló Szatmárit és a hálóban kötött ki a labda.

55′ – Fordított és már vezet az ETO! 1-2!

A második 45 perc ott folytatódik, ahol az első félidő befejeződött: az ETO támad, a Siófok kapuja elé tömörülve védekezik. Nem leődnénk meg, ha az eddig eltelt 8 percben Szatmári, a hazaiak japusa ért volna a legtöbbször labdához.

50′ – Svec hatalmas bedobása után Lipták fejelt kapura 10 méterről.

Horváth Károly cserélt a szünetben: az alig észrevehető Cokic helyén Pál bizonyíthat a továbbiakban.

46′ – A Siófok csapata kezdte a második játékrészt.

Az ETO minden statisztikai mutatóban ellenfele fölé nőtt az első félidőben, a Siófok csak a szabálytalanságok (8-5) és a sárga lapok (1-0) tekintetében volt aktívabb. Az ETO 9/5, a Siófok 5/2-es mutatóval lőtt kapura.

Első félidő

A Győr Dajic gólja után hamar hátrányba került, de a bekapott gól óta a kapujához szögezte a Siófok csapatát, és Varga fejesével megérdemelten egyenlített. Folytatás 15 perc múlva.

45′ – Fábián játékvezető ráadás nélkül vetett véget az első félidőnek.

45′ – Koltai jó 30 méterről, elképesztő erejű lövéssel vette célba a bal felső sarkot, lövése centiméterekkel kerülte el a keresztlécet.

41′ – Kecskés már nem úszta meg: Dina buktatásáért kapott sárgát.

39′ – Kiss Máté, a győri kölcsönjátékos majdnem bevette Stevanovic kapuját: húsz méterről leadott lövését csak nyújtózkodva ütötte szögletre a győri kapus. A szöglet után Dajic nem engedte, hogy Stevanovic elvégezze a kirúgást, de a sárga lapos figyelmeztetés elmaradt.

36′ – A győriek egyik legaktívabb támadója, Varga Roland tekert kapu fölé egy szabadrúgást.

35′ – Izgalmak a Siófok kapuja előtt: Dinjar beadását Strestík fejelte középre, a labda Koltai homloka mögé ment, így csak “felszabadítani” tudott a nagy lendülettel érkező válogatott középpályás.

30′ – Trajkovic egy kiugratást követően ugyan betalált a Siófok kapujába, de Fábián játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

26′ – Trajkovic elől a győri nevelésű Nyári Tibor mentett becsúszva a tizenhatoson belül, beszorul a Siófok.

Kamber jobb oldali beadását Dina csúsztatta meg a tizenhatoson belül, az ötös sarkán berobbanó Varga Roland a kimozduló kapus mellett a hosszúba fejelte a labdát. Mihai Dina a Kaposvár elleni meccs után Siófokon is gólpasszal háláta meg Pintér Attila bizalmát.

22′ – Egyenlített a Győri ETO! 1-1!!

18′ – Sok a pontatlan átadás és a hiba, hullámzó a két csapat első húsz percben nyújtott teljesítménye.

14′ – A bekapott gól óta komoly erőket mozgósít támadásban a Győr. Strestík beadását Szatmári csak öklözni tudta, a kipattanót Varga szedte össze, de nem jól eltalált lövése kapu mellé ment.

13′ – Az első győri szöglet nem jelentett veszélyt Szatmári kapujára.

A Vasastól érkezett Dajic első gólját szerezte a Siófok mezében, a huszadikat a magyar élvonalban.

10′ – Szemre is tetszetős siófoki összjáték után Kecskés lőtt 18 méterről. Mellé.

8′ – Dinjar tekerte középre, Dina érkezett a kapu előtt, lövése fölé ment.

4′ – Győr lehetőség az egyenlítésre: Mihai Dina vette célba a hazi kaput 10 méterről, Szatmári vetődve védte a rövid sarkot.

A Győri ETO eddig minden bajnoki mérkőzésén kapott gólt.

Lang hatalmas védelmi hibáját használta ki Dajic, aki a győri térfél közepén megszerzett labdával egy az egybe meetet Stevanovic kapujára, okosan megtolta a kapus melett és a hálóba passzolt. Szörnyen indul győri szempontból a mérkőzés.

1′ – Az első percben vezetést szerzett a Siófok 1-0!

Az ETO 11 éve nem játszott páros évben a Balaton partján.

1′ – Az ETO kezdte a mérkőzést.

A Siófok tiszta kékben, a Győr tiszta fehérben fog játszani

Kezdőcsapatok:

Siófok: Szatmári – Kiss, Fehér, Nyári, Fodor, – Cokic, Kiss, Kecskés, Egerszegi, Sipos – Dajic

Győr: Stevanovic – Svec, Lipták, Lang, Dinjar – Kamber, Trajkovic, Koltai – Strestík, Dina, Varga

– A tavalyi bajnokságban szintén augusztusban látogatott a Balaton partjára a Győr, azon a mérkőzésen a ma kispadon kezdő Rati Aleksidze góljával minimális különbséggel nyert az ETO, hazai pályán fölényes (4-1) győri siker született.

– “Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei.” – nyilatkozta a mérkőzés előtt a Siófok vezetőedzője, Horváth Károly.

– A Siófok és a Győr játékosai már a pályán melegítenek, a Siófoki Városi Stadion szépen lassan teljes hőfokon izzik, körülbelül kétezer néző a helyszínen, Győrből is érkeztek szép számmal drukkerek.

– Az NB I negyedik fordulójában pénteken Kecskemét-Kaposvár (1-2) mérkőzést rendeztek, a mai napon a Diósgyőr gólnélküli döntetlent játszott a Haladás vendégeként, a Debrecen egy gólgazdag mérkőzésen (2-3) hozta el a három pontot a hazai pályán masszív Pécs otthonából.

– Köszöntjük olvasóinkat, 15 percen belül kezdődik a Siófok-Győri ETO FC magyar bajnoki labdarúgó mérkőzés, az OTP Bank Liga negyedik fordulójából.

Beharangozó írásunkat alább olvashatja

A magyar labdarúgó bajnokság egyik legkedveltebb nyári helyszínén, a Balaton partján lép pályára az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Győri ETO FC, az FGSZ Siófok ellenfeleként. A szombat 20.45 órakor kezdődő találkozón létfontosságú a győzelem mindkét csapat számára, hiszen Horváth Károly és Pintér Attila csapata is a vártnál gyengébben kezdte a bajnoki szezont.

A célok azonban különbözőek: a Siófoknál – akárcsak a 2011-2012-es szezonban – idén is a bennmaradás az elsődleges célkitűzés, Győrben a nyáron megerősített játékoskerettel a bajnoki dobogó a minimum elvárás.

Az ETO a kilencedik, a Siófok pedig az utolsó helyről várja az összecsapást. A győriek az első fordulóban a bajnok Debrecentől szenvedetek 4-1-es verséget, majd két hazai találkozó következett. A Haladás ellen 1-1, a Kaposvár ellen 2-1 lett az eredmény. A Siófok szintén két otthoni környezetben lejátszott mérkőzésen van túl, de nem csak pontot nem szereztek hazai környezetben, még gólt sem rúgtak. Egyetlen pontjukat az újonc Eger otthonában szerezték (1-1).

A két csapat közös múltja 46 egymás elleni mérkőzést számlál, az ETO 21, míg a Siófok 14 alkalommal hagyta el győztesen a pályát. Siófokon a mérleg a hazaiak oldalára billen (9-3-8), még annak ellenére is, hogy a 20 Balaton partján lejátszott bajnokin az ETO szerzett több gólt (22-23).

Az előzetes összeállítások alapján nagy meglepetés nem várható a ma este pályára lépő győri kezdőcsapatban. A kapuban Stevanovic kezd, a védelemben a Kaposvári mérkőzéshez hasonlóan az első fordulókban bizonytalan Lang helyett Kamber húzódik vissza a középpályáról Lipták mellé, a széleket Svec és Dinjar próbálja lezárni a támadásépítések támogatása mellett, amire a Siófok zárt védelme ellen szükség is lesz. A középpályán Pátkai Máté játéka kérdéses, a héten rúgást kapott a bokájára egy edzésen. Kronaveter és Trajkovic játéka biztosnak tűnik, a támadó hármast a hét közben a magyar válogatottat is megjárt Koltai, valamint Ahjupera és Andric alkothatja. Marek Strestík, Varga Roland és a Kaposvár elleni győztes gólt fejelő Mihai Dina a cserepadon kezdheti a mérkőzést, de vélhetően a mérkőzés folyamán ők is lehetőséget kapnak és új lendületet adhatnak a győri támadójátéknak.

Kerényi Ervin

Várható kezdőcsapatok:

Siófok: Szatmári – Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Fodor, Windecker – Pál, Kecskés, Melczer, Sipos – Dajic

Győri ETO FC: Sztevanovic – Svec, Lipták, Kamber, Dinjar – Pátkai, Trajkovic, Kronavater – Koltai, Ahjupera, Andric

Játékvezető: Fábián Mihály ( Varga Zsolt dr., Márkus Tamás)

A szurkolók számára is kiváló programnak ígérkezik a szombat esti mérkőzés, hiszen hosszú hétvége és kiváló starndidő várja a Balaton partján kirándulókat.

A mérkőzésről 20.30-as kezdettel élő tudósítást olvashat itt, a Győr Plusz Onlline-on.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának mérkőzései:

Augusztus 17. (péntek)

Kecskemét – Kaposvár 1-2

Augusztus 18. (szombat)

Haladás-Diósgyőr (14.00)

Pécs-DVSC-Teva (18.30)

Siófok-ETO (20.45)

Augusztus 19. (vasárnap)

Bp. Honvéd-Paks (16.30)

Lombard FC-MTK (16.30)

Újpest-Ferencváros (16.30)

Videoton-Eger (18.30)