Kukákkal szórakoztak a fiatalok a győri éjszakában
Még január 10-én a hajnali órákban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Győrben két fiatal szemetesedényeket húzott ki a belváros több pontján az úttest közepére.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az elkövetők a Szent István úton, a Jókai úton, valamint az Aradi Vértanúk útján, összesen 12 szemetes edényből készített akadályt raktak ki az út közepére. Adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeképpen a járőrök beazonosítottak egy 22 éves téti, valamint egy 21 éves győri fiatalt, akiket rövid idő alatt elfogtak és a rendőrkapitányság előállítottak. A Győri Rendőrkapitányságon mindkettőjüket rongálás bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták. Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottak cselekményükkel a közúton közlekedők életét, illetve testi épségét veszélyeztető helyzetet teremtettek, a két férfi ellen – a fentieken túl – a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is indítottak eljárást.
A Győri Rendőrkapitányság a fiatalokkal szemben rongálás bűntette és garázdaság vétsége miatt folytatott nyomozást már korábban, míg a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
forrás/fotó: police.hu