Győr+
2016.08.28. 14:26

Labirintusjárás az időívek alatt Pannonhalmán

Labirintust jártunk, négy- és többkezes improvizációt hallgattunk Presseréktől, fotókiállítást láttunk. Pannonhalmán ezen a hétvégén tartották az Arcus Temporum fesztivált.

Az Arcus Temporum (Időívek) tavaly kihagyott egy évet. Az idén változatlan igényességgel várta látogatóit Szent Márton hegyén. Megőrizte azt az eredeti koncepcióját, hogy a távoli korok alkotói és művei közé építsen hidakat. Annyi különbséget azonban vállat az újraformálódó fesztivál, hogy egy múltbéli, történelmi zeneszerzőhöz egyszerre több, az idén összesen hat kortárs művész kapcsolódjon. Így Kurtág György, Morton Feldman, Steve Reich, Ligeti György, Olivier Messiaen és David Lang.

 

Az idei év Haydn A teremtés című oratóriumával nyitott a bazilikában, első ízben kihasználva a felújított templom kínálta lehetőségeket. A Boldogaszony-kápolnában Haydn A megváltó hét szava a keresztfán című közismert zeneművét hallhatta a közönség. A „jelen idejű,”kortárs szerzők darabjai is értő fülekre találtak.

Fergeteges volt Presser Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Holló Aurél és Rácz Zoltán négy és több kézre alkotott improvizációja. A rétegigényekre számító előadások is zajos sikert arattak, hosszan ünnepelték például a Szent Efrém kórust, mely Steve Reich, illegtve az amerikai David Lang Pulitzer-díjas kompozícióját adta elő.

 

A zenei igényességet magyarázza, hogy két zenész, Keller András és Rácz Zoltán a fesztivál művészeti vezetője. ((A fesztivál fiatal igazgatója pedig Dejcsics Konrád OSB)

 

Különleges spirituális élményként részt vehettek az érdeklődők a bencés szerzetesközösség közös imájában. Filozofikus elmélyülésre adott alkalmat a labirintusjárás is. Ez a meditációs út felkészülés a középpontban található szimbolikus célhoz. Az arborétumban található labirintus bejárása során a Biblia zsoltárait segítségül hívták.

 

Szerző: GY.P.

Fotó: MTI