Győr+
2017.01.11. 06:22

Látványosan megugrott az új lakások kínálata Győrben is

Szakértők szerint ez az év az új lakásokról szól. Nagyjából megkétszereződött az elérhető új lakások száma egyetlen év alatt, de a leendő vásárlók a legtöbb új építésű lakást egyelőre csak a tervasztalon láthatják - olvasható a szerdai Magyar Időkben.

 

A társasházak nagy többsége Budapesten készül, a vidéki városok közül legdrágábbnak számító Sopron átlagára is csak kétharmada a fővárosinak.

A statisztikai hivatal szerint 14 százalékkal több új lakás épült meg tavaly az első három negyedévben, mint 2015 azonos időszakában. Csaknem két és félszeresére nőtt a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések száma az előző év ugyanezen időszakához képest. Ez a nagyarányú bővülés már a vásárlók számára is kézzelfoghatóvá vált, hiszen az elérhető új lakások száma is jelentősen megugrott.

Az elérhető új lakások átlagára Budapesten – még a megyei jogú városokhoz képest is – kiugró, csaknem 590 ezer forint négyzetméterenként. A második legdrágább Sopronban is ennek csak kétharmadát teszi ki az átlagár, mintegy 400 ezer forintot. Debrecenben és Kecskeméten közelíti még a négyzetméterár a 400 ezret, de a többi városban legfeljebb 350 ezer forint körül van. Ebbe a körbe tartozik az amúgy nagyon pezsgő újlakás-piaccal rendelkező Győr is, ahol 340 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az új építésű ingatlanokat.

Fotó: magyarhirlap.hu

MTI