A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-24-re legyőzte Csehországot a Győrben rendezett szombat délutáni felkészülési mérkőzésen.
A két együttes 29. egymás elleni meccsén – két döntetlen és hét cseh siker mellett – a magyarok huszadik alkalommal nyertek.
Eredmény: Magyarország-Csehország 27-24 (14-10)
A magyar válogatott aktuális, húszfős keretéből csak a sérüléssel küszködő Lékai Máté és Bodó Richárd maradt ki. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, a Veszprém irányítója biztosan nem játszhat a jövő héten kezdődő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, és a Szeged balátlövőjének szereplése sem valószínű.
Az első tíz percben csak egy gólt dobtak a házigazdák, mert akadozott a támadójátékuk és pontatlanok voltak a lövéseik. A folytatásban Mikler Roland bravúros védéseire alapozva egy 4-0-s sorozattal fordítottak a magyarok, majd amikor már nem csak a belső posztokon erőltettek minden akciót, hanem a szélsőiket is játékba hozták, egy újabb 4-0-s széria végén már 10-5-re vezettek.
Az első félidő utolsó két gólját a csehek szerezték, de így is négygólos hátrányban voltak a szünetben.
A második felvonás elején minden addiginál nagyobb volt a különbség (17-10), ám a vendégek – a magyar hibákat kihasználva – egy négyes gólsorozattal visszazárkóztak, ettől lendületbe jöttek és fokozták a játék tempóját. A magyarok átvészelték a kritikus perceket, és Balogh Zsolt, illetve Ligetvári Patrik vezérletével a hajrában biztosították sikerüket.
A magyar együttes legeredményesebb játékosa Balogh Zsolt és Szita Zoltán volt négy-négy góllal, a vendégeknél Ondrej Zdrahala és Jakub Hrstka ugyancsak négyszer talált be.
A magyar együttes múlt vasárnap 31-26-ra legyőzte a kontinenstornára társházigazdaként készülő Ausztria csapatát, vasárnap pedig ismét Csehországgal találkozik Győrben, zárt kapus meccsen.
Gulyás István szövetségi kapitány csapata az Európa-bajnokság malmői csoportjában jövő szombaton Oroszországgal, január 13-án az olimpiai és világbajnok Dániával, 15-én pedig Izlanddal mérkőzik. Az első két helyezett jut a középdöntőbe.
“Elégedettek lehetünk, a közös munkának ebben a szakaszában jó teljesítményt nyújtottunk, a játékosok végig jól küzdöttek” – nyilatkozta az MTI-nek Gulyás István.
Hozzátette, időnként nagyon simán kézben tartották a mérkőzést, a második félidőben azonban volt egy szakasz, amikor jó néhány labdát eladtak, ezt a csehek gyorsan megbüntették, de tudtak rá válaszolni, így semmi nem veszélyeztette a magyar győzelmet.
A kapitány úgy fogalmazott, ha játékosai a mérkőzésnek abban a szakaszában jobban összpontosítanak, nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, de lehetőséget akartak adni a fiataloknak, hogy érezzék a találkozó súlyát, ezért csúszhatott be több hiba.
Gulyás elmondta, ez az összecsapás egyáltalán nem hasonlítható össze az osztrákok elleni, múlt vasárnapi meccsel, mert ez nyílt mérkőzés volt több ezer ember előtt, a játékosokban dolgozott a drukk, az elején öt percig ezért nem is tudtak gólt lőni.
“Nekünk, a stábnak is egy mérföldkő volt, hiszen ez az első hivatalos meccsünk” – ismerte el a szakvezető.
Gulyás szerint rövid a hátralévő idő az első Európa-bajnoki csoportmeccsig, a csapatnak összjátékban, védekezésben és páros kapcsolatokban is fejlődnie kell.
“Minél több mérkőzés, minél több közös játék kell, és ezek a győzelmek viszik előre a társaságot, a játékosoknak ettől növekszik az önbizalmuk” – tette hozzá.