„Meghajoltam, majd felnéztem: hatszáz ember tapsolt nekünk állva” – idézte fel Járai Máté, a Győri Nemzeti Színház művésze a soha el nem felejthető élményt, amikor a Thália Színház Humorfesztiválján hangos sikert aratott A kripli. Még „Mari mama”, azaz Törőcsik Mari is állva ünnepelte unokáját. Billy alakításáért Máté megkapta a legjobb színésznek járó díjat, a kerti színpadon álló kisfiú büszke lenne...
Egészen addig, míg el nem kezdődött az előadás, a győri színészek sem tudták biztosan, hogy a fővárosi közönség miként fogad egy ilyen komoly, mély drámát, mint A kripli, ami városunkban inkább a lelkeket érinti meg, mintsem a rekeszizmokat. A fájdalmasan megható, katartikus élményt adó, ám keserédes humorral átszőtt darab főszerepét, a tizenhat éves, fogyatékkal élő, kacskakezű és lábú Billyt Járai Máté megdöbbentő erővel alakítja.
„Ez a fiú életem talán legfontosabb figurája” – hangsúlyozta a beszélgetésünk elején a színész, aki Billy lelkével sok azonosságot talált. „Mindketten nagyon vágyunk a szeretetre… A színészé kirakatszakma, akkor érzem, hogy jó vagyok, ha a közönség éltet. Először tapasztaltam, hogy a játszott figura és köztem nincs meg az egészséges távolság, sokkal közelebb engedtem magamhoz, mint más szerepeket. Nem tudom megfogalmazni, hogy született meg Billy Claven, ijesztő módon valamiféle önvallomásként kiszakadt belőlem. Nem kérdés, hogy a pályám egyik mérföldköve ez az alakítás” – mondta és hangsúlyozta, a díj nem csak az övé, hanem a darab összes résztvevőjének jutalma is.A művész most sem volt biztos abban, hogy ilyen mélységeket is meg tud mutatni a színpadon, elmesélte, minden egyes szerepet ugyanaz a folyamat előz meg: kezdődik a reménnyel, hogy ő játszhatja az adott karaktert, melyet a boldogság követ, hogy megkapta, majd néhány nap múlva jön a kétségbeesés, vajon képes-e eljátszani?
Ezután „elkezd dolgozni a figurával”, és bebizonyosodik, elő tudja hívni a szükséges érzéseket, ám ez általában álmatlan éjszakákkal jár, azt vallja, a siker kulcsa az alapos felkészülés. „Soha nem vagyok biztos magamban. Lehet, hogy csoportterápiára kellene járnom” – utalt nevetve legfrissebb alakítására, a közelmúltban bemutatott Csoportterápia című mjuzikelkamedire, melyben Sziszit, a balett-táncos, identitászavarral küzdő fiút alakítja.
„Érdekes, hogy vele is tudok azonosságokat találni. Egyrészt, hogy feminin fiú, akinek a karakterében van egy nagy csavar, de nem szeretném lelőni a poént. Gondolkodtam azon, hogy nem kellene megint egy ilyen karaktert vállalnom, ám ha én osztottam volna ki a szerepeket, én is magamra voksoltam volna. A legtöbb darabot a mozgáson keresztül próbálom megfogni, így kézenfekvő, hogy én alakítsak egy balett táncost. A másik párhuzam pedig, hogy a szüleim engem is szabadnak neveltek, azt akarták, hogy megtaláljam az utat, ami a legmegfelelőbb számomra.” Járai Máté színésznek született, ezt a családja is hamar felismerte, a harmadik születésnapjára egy kerti színpadot kapott. A „nézőtéren” később a szakma nagyjai is megfordultak,mint például Törőcsik Mari, vagy Ascher Tamás. A színész nagyapja ugyanis Maár Gyula, Kossuth-díjas filmrendező volt, aki negyven éven át élt házasságban Törőcsik Marival.
„Mikor megszülettem, már hat éve házasok voltak, Mari mama azt szokta mondani, a balkézről jött unokája vagyok” – avatott be Máté, aki pályája első tíz évében titkolta a rokonságot, hogy először bizonyíthasson. Amit elért, azt magának és azoknak köszönheti, akik a kezdetektől fogva bíztak benne. Szerinte egy színésznek az kell, hogy valaki beleszeressen, egy olyan ember, aki lehetőséget adhat. „A Tháliába Törőcsik nagyanyám is eljött, megfogalmazhatatlanul boldog vagyok ezért. Azt mondta, nagy sikerei voltak az életben, de meg tudja számolni, hogy állva hányszor tapsolt neki a közönség.” Mátét most látta először „igazi” színpadon a nagyanyja, s valószínűleg ehhez az a szomorú tény kellett, hogy a nagyapját elvesztették tavaly decemberben, és Maár Gyula nem látta unokája egyetlen előadását sem. „Az ember mindig úgy van vele, hogy még rengeteg idő van, de egyszer csak nincs tovább” – fűzte hozzá a keserű igazságot a színész. Mátéról az édesanyja és a felesége is állítja, döbbenetesen hasonlít nagyapjára: tőle örökölte a tehetséget, a humort, azt, ahogy a világot szemléli, sőt, még a gesztusaiban, öltözködésében is fedeztek fel azonosságokat.
Járai Máté négy éve játszik Győrben, egy álomszereppel csábították el Szegedről, a Kabaré konferansziéját alakította. A várost nagyon megszerette, s egyezik az ízlésével, „amilyen színházat itt csinálnak”. Szolnokon is játszik, ahol újra megtalálta az álomszerepe, a Kabaré. Azt mondja, boldog, a kisfiú a kerti színpadról büszke lenne a felnőtt Mátéra. „Ha nekem anno egy pillanatra megmutatják, ahogy itt állok, s te a sikereimről kérdezel, akkor én annyi idegeskedéstől, álmatlan éjszakától kíméltem volna meg magam az évek során, hogy azt el sem tudom mondani.” A művész elképesztő mélységeket és magasságokat él meg hivatása által, mindene a teátrum, szenvedélyesen rajong az egész színházi létért, a megismételhetetlen pillanatokért. Egyfajta terápiát is jelent számára a színpad, ahol ki tudja játszani magából a fájdalmakat, a dühöt és az örömöt is estéről estére. Ezért cserébe csak lehetőségeket kér, s azt reméli, a közönség soha nem csalódik majd benne.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor