Győr+
2016.06.10. 10:01

Lehűléssel, záporokkal érkezik a hétvége

Pénteken eleinte erősen felhős lesz az ég, gyenge eső, zápor a Dunántúl nagy részén fordulhat elő. Hétvégén kevés napsütésre, esőre készülhetünk. Szombatra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várhatóan sok eső miatt.

 

Pénteken napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, de a déli óráktól képződő gomolyfelhőkből kialakulhatnak záporok, helyenként zivatarok. A napi csúcsok 22 fok köról alakulnak. Késő estére 16 fokig hűl le a levegő.

Szombaton nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szinte az egész ország területére. Megyénkben az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. A délnyugati szél nagy területen megélénkül, illetve zivatarban a szél viharossá is fokozódhat. A napi csúcsok már csak 20 fok körül várhatók.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, sokfelé várható eső, zápor. A több csapadék a nap első felében valószínű. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül.

Hétfőn felszakadozik a felhőzet, de inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk. A Dunántúlon elszórtan valószínű záporeső. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül alakul.

Szerdától várható számottevő javulás: ekkor már csökken a csapadékhajlam és ismét 25 fok körüli értékeket mérhetünk majd.

Fotó: Marcali Gábor

Országos Meteorológiai Szolgálat