Lelki akadálymentesítés a Dunakapu téren – fotókkal
Véget ért az idei Szeretetnap a győri Dunakapu téren, ahol remek programok, játszóház, kézműves vásár, finom falatok és rendőrautó is várta az érdeklődőket. Mindezt a jótékonyság jegyében, Böjte Csaba atya védencei javára.
A Szeretetnap a csikszentsimoni fiatalok előadásával és Böjte Csaba elmélkedésével zárult, amelyen sajnos már nem tudtunk ott maradni. A nap összegzéseként mindenképp meg kell említeni, hogy egy sokszínű, vidám, minden korosztály számára érdekes és szórakoztató, színvonalas Szeretetnap volt az idei, s látszott: az emberek örömmel jönnek. Szívesen adakoztak, mindenki a lehetőségeihez mérten. A Böjte Csaba által alapított dévai Szent Ferenc Alapítványnak pedig minden forintra szüksége van ahhoz, hogy működése zökkenőmentes legyen, s egyre több gyermeknek és fiatalnak tudjon segíteni. Ha mi győriek ehhez már csak egy kicsit is hozzájárulhattunk, akkor a Szeretetnap üzenete célba ért!
Sokan kérték Csaba atya áldását
16.50:
A Szeretetnap következő fellépője a Friends Big Band volt, akik nem csak Győrben, de országosan is ismertek. Vezertőjük, Csorba János elismert kórusvezető, zenekarvezető, zene-pedagógus és természetesen zenész. A big band műsorát mindig az igényeknek megfelelő, de felálláshoz hű dalokkal állítja össze, így minden egyes koncertjükm igazi zenei csemege és kikapcsolódás. Most sem volt ez másként, remek hangulat kerekedett a téren, a zenészek pedig derekasan állták a rekkenő hőséget.
15.30:
Vastag Csaba koncerjét rövid beállás előzte meg, sokan voltak kíváncsiak az énekesre. A színpad előtti sorok már a mez árverésre is megteltek, a rajongók semmit sem bíztak a véletlenre. Fiatalok idősek együtt énekeltek, buliztak Vastag Csabával, sőt voltak olyan szerencsések, akik a színpadon is megmutathatták tánctudásukat.
Vastag Csaba fellépése sokakat vonzott a színpad elé
(Fotó: HAK)
15.00:
A Győri Audi ETO KC is támogatta a Szeretetnapot, többek között egy mezt ajánlott fel, amelyet az idén mindent megnyerő csapat összes játékosa aláírt. Ráadásul a mezen a csapatkapitány, Görbicz Anita neve és 13-as száma díszeleg. A licit 20 ezer forintról indult, ötezer forintonként emelkedett a tét, végül 100 ezer forinért kelt el.
Bogisich Ferenc és Adorján Andrea a 100 ezer forintért elkelt mezzel
(Fotó: HAK)
Bogisich Ferenc cégvezető, Győr díszpolgára vehette át a színpadon. Az újdonsült meztulajdonosról meg kell említeni, hogy számos alkalommal bizonyította már. ott segít ahol tud, ahol szükség van rá. A győri Szeretetnap mellé és teljes vállszélességgel odaállt, ennek egyik eredménye a mezvásárlás is.
Rózsavölgyi László, Böjte Csaba atya, dr. Veres András megyéspüspök és Bogisich Ferenc aki nem először jótékonykodott már
(Fotó: HAK)
A Győr+ Online ekkorra ért vissza a térre, s ahogy hallottuk, a gyermekek nagyon élvezték a Vaskakas Bábszínház Bob és Bobek című előadását, kacagás és taps töltötte be a teret. A két nyusziról és a kezükbe került varázscilinderről szóló történet régóta népszerű a kicsik körében, Szúkenyik Tamás bábművész remek desszerttel ajándékozta meg az összegyűlteket így ebéd után.
Korábban írtuk:
„Adj örömmel!” az idei Szeretetnap mottója, s ennek jegyében épült fel a színpad és a számos sátor a Dunkapu téren, ahol egész nap várják a szórakozni, kikapcsolódni, s nem utolsósorban az jótékonykodni vágyókat.
Az idő eddig igencsak kegyes, napsütéssel és meleggel köszöntött be a vasárnap. Az ég is mosolyog, hiszen jó és nemes célért rendezi már meg évek óta a Győri Egyházmegye a Szeretetnapot. A Bazilikában tartott püspöki szentmise után a hivatalos megnyitóval folytatódott az esemény. Dr. Veres András megyéspüspök köszöntötte elsőként a vendégeket és a látogatókat.
A FaceTeam Győr kosarasai látványos bemutatóval kedveskedtek a tömegnek
(További fotókért kattints a képre!)
– Idén a Dunakapu téren rendezzük meg a Szeretnapot s nem a Püspökvár udvarában. Arra gondoltunk, hogy azokat is vendégül láthatjuk így, akik nem célzottan a Szeretetnapra jönnek: a városban sétálókat és a turistákat is. Mindannyian együtt lehetünk mindannyian a türelmes, figyelmes szeretet jegyében, együtt szórakozhatunk, étkezhetünk. Töltsük együtt ezt a mai napot, ahol Böjte Csaba atya gyermekeit támogathatjuk. Isten tegyen mindenkit adakozóvá és bőkezűvé, s bízom benne, így az öröm sokszorosára növekszik majd a szívünkben. Isten hozott és tartson itt mindenkit a Dunakapu téren! – hangzottak el a megyéspüspök gondolatai a színpadról.
Dr. Veres András megyéspüspök az ünnepélyes megnyitón
Rózsavölgyi László Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke Borkai Zsolt polgármester jókívánságait is átadta a rendezőknek és a résztvevőknek is címezve.
– Örömmel álltunk a jótékonysági kezdeményezés mögé, hiszen a Szeretnap remek kezdeményezés arra, hogy kiszélesítsük a hidat a Püspökvár és a Városháza között. Fontosnak érezzük a Szeretetnap jelenlétét az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Győrben, mert a kultúra segítségével megtaláljuk azokat a jóakaratú embereket, akiket máshogy nem érhetünk el. A Szeretetnap színvonalas programjai, a nemes célja elviszi jó hírünket szerte az országban. A mai nap nem más, mint egyfajta lelki akadálymentesítés, hiszen a szervezők kimozdították ezt a rendezvényt a Káptalandombról. Örömmel fordultunk mi is a nemes cél és Böjte Csaba atya felé, akinek ma is a legnehezebb feladat jutott: adományt kérni és elfogadni. Minden adománynak üzenete van, hiszen minden gyermek üzenet: Isten még nem ábrándult ki az emberből… mondta Rózsavölgyi László.
Böjte Csaba atya szívesen beszélget a látogatókkal
– Napja majdnem mindenkinek van: a pékeknek, katonáknak és még sorolhatnám – vette át a szót Böjte Csaba atya. – Milyen jó, hogy Győrben felfedezték, hogy a szeretet napját is meg lehet ünnepelni. Egy nap ahol szeretetet adunk és elfogadunk. Azt hiszem, a világunk szeretettel tud újjászületni. Mert már nagyjából minden megvan ebben a „nagy fazékban” itt a Földön: van élelem, van ruha, van tanszer, van autó sok minden van. De talán szeretetből van a legkevesebb. Ezen a napon azt szeretnénk, hogy szeretet áradjon köztünk. Hogy megmutassa: tényleg érdemes élni. Hogy az ember az embernek ne a poklot jelentse ahogy Nietzsche mondta, hanem a mennyországot, ahogy Jézus Krisztus hangsúlyozta. Adja az Isten hogy így legyen, hogy szeretni tudjunk, s hogy el tudjuk fogadni egymás szeretetét.
A gyermekeket játszóház és kézműves foglalkozás is várja
A programok tovább folytatódnak, színvonalas és értékes délutáni kikapcsolódás lehet a Szeretetnap a családok és az egyedülállók részére is. Finom falatok, miseborkóstolás, játszó- és kézművessátor, és kirakodóvásár is vár mindenkit, egy jó cél érdekében. Hiszen a rendezvény bevételét – a hagyományhoz híven – a Győri Egyházmegye a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlja fel.
Aki szeretne, kanalazhat ízletes halászlevet, de van stefánia vagdalt is, amelyet egy friss üdítővel vagy éppen egy kis miseborral öblíthetünk le. Kell is a folyadékpótlás ebben a nagy melegben, de a gyermekeket szerencsére egy cseppet sem zavarja a hőség. A helyszínen rendőrautó is várja a kíváncsi lurkókat, ahogy az állatkert is készült az érdeklődésre: standjuknál minden kiderül, kukkantsatok oda!
Rendőrautóba is beülhetnek a kicsik
(fotó: HAK)
Aki pedig emléket szeretne erről a remek napról, válogathat a kézműves termékek közül: nagyláncok, karkötőt, termelői lekvárok, s persze szakrális ajándéktárgyak is megvásárolhatók. Ráaádásul Vastag Csaba koncertje még csak most foj jönni…
Estig még van idő, irány a Dunakaput tér!
Havassy Anna Katalin
Fotó: O. Jakócs Péter