A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a napokban egy Győr környéki munkásszállón a szerelemféltésből kialakult vitát azzal zárta le, hogy haragosát mellkason szúrta.
A bíróság a megalapozott gyanú fennállását emberölés bűntettének kísérlete miatt megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta figyelemmel arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az eljárás során elérhetetlenné válna. E körben a bíróság rámutatott arra, hogy a gyanúsítottnak győri kötődése nincs, más városból érkezett és a hétvégi események miatt sem a munkavégzése, sem pedig a munkáltató által biztosított lakhatása nem megoldott.
A bíróság a határozat indokolásában hangsúlyozta, hogy az eljárás nehezítésének veszélye is fennáll, hiszen a gyanúsított élettársának tanúkénti kihallgatása az eljárásban szükségessé válik, ezért a tanú befolyásolásának lehetőségére figyelemmel is indokolt a letartóztatás elrendelése.
A gyanúsított és a sértett régebb óta haragos viszonyban állnak, korábban egy alkalommal pedig már előfordult, hogy agresszióba fordult a vitájuk, ezért ugyancsak fennáll a bűnismétlés veszélye is.
A döntés végleges.
Győri Törvényszék
Képünk illusztráció: Pixabay