Lions-díjat kapott kollégánk, Harcsás Judit

Győr+
2015.06.02. 13:12

Önkéntes munkájáért kapott elismerést a Győr+ Média újságírója, rádiósa, Harcsás Judit a Lions Clubok éves közgyűlésén, melyet városunkban rendeztek meg a hétvégén.

A Győr Plusz Rádió munkatársa évtizedek óta aktív résztvevője a térség sajtótörténéseinek, emellett könyveket ír és számtalan társadalmi szerepvállalásáról is hallhattunk. Az egyik utolsó nagy ötlete az I Love Győr oldal közreműködésével valósult meg, az onkológiára gyűjtöttek könyveket, de említhetjük a “Remény a rákból” c. kötetét is, amely a betegséggel harcolóknak adhat reményt úgy, hogy Judit is felvette a kesztyűt a kórral.

 

 

A Lions klubok tagjai a világ több mint száz országában jelen vannak, programjaikat a barátság és a szolgálat jegyében szervezik. Alapcéljukként a vakok és a gyengénlátók támogatását, életkörülményeinek jobbítását tekintik. Győrben három klub is működik: az Első Győri Lions Klub, a Patrónus- és az Arrabona Lions Klub. Harcsás Judit többnyire a jószolgálati munkáikról számol be a médiumokban, de ő maga is szívesen vesz részt egy-egy gyűjtésben, a rászorulók felé történő továbbításban. „Vallom, hogy adni, jót tenni sokszoros öröm. Osztozhatunk a másik örömében, s biztos igaz, hogy aki ad, más formában: érzésben, lelkiségben sokszorosan visszakapja azt…” – hangsúlyozta az újságíró az I love Győr Facebook-oldalon megjelent interjúban.

Az elismerést több éves munkájáért vehette át. Szerinte a karitatív munka példa lehet másoknak: idősnek, fiatalnak egyaránt.

Harcsás Judit a Segítőház Alapítvány elnökeként jelenleg a gyerekek nyári táborát szervezi munkatársaival együtt. Hajléktalan- illetve nagyon nehéz helyzetben élő családok gyermekei jutnak el egy hétre Vinyére, ahol önfeledten játszhatnak, túrázhatnak, élvezhetik a vakációt.

Készül, már finiséhez ér lassan az onkológia könyvtára, mintegy háromezer kötetet ajánlottak fel a győriek, illetve azok az emberek az ország minden részéből, akik úgy gondolják, egy élménnyel, az olvasással, a figyelem elterelésével talán könnyebb a gyógyulás.

 

Fotó: Orosz Sándor