Győr+
2016.12.08. 15:03

Liszt Ferenc kézirata jókezekbe került

Liszt Ferenc Faust-szimfóniájának Carl Tausig-féle átirata szólal meg Lajkó István Junior Prima Díjas zongoraművész előadásában a Hungaroton legújabb, világpremier kiadványán.

A kotta kéziratát a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont biztosította a felvételhez, a kiadvány a boltokban és az interneten péntektől érhető el.

Az album jól illeszkedik a Hungaroton fiatal művészeket bemutató trendjébe, valamint ritkaságokat rögzítő hagyományainak sorába – mondta el Hollós Máté, a Hungaroton Music Zrt. vezérigazgatója a lemezt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója emlékeztetett: a kézirat a Liszt-hagyaték részeként az első pillanattól a budapesti intézetben található, s 2011-ben, a jubileumi Liszt-évben sok külföldi művész kereste meg őket azzal a kéréssel, hogy előadhassák a művet.

Kiemelte: úgy döntöttek, hogy először magyar művészeknek ajánlják fel ezt a lehetőséget, amelyre elsőként Lajkó István jelentkezett. Az óriási feladat nemcsak zongoraművészként állította őt komoly megmérettetés elé, hiszen egy igen virtuóz műről van szó, hanem intellektuális kutató egyéniséget is kívánt a kézirat töredékessége miatt. Az ősbemutatót 2014. májusban tartották – tette hozzá az igazgató.

Lajkó István véleménye szerint a Tausig-átirat kimondottan zongoraszerű amellett, hogy maximálisan tiszteletben tartja az eredeti zenekari művet. A kéziratról elmondta, hogy nem teljesen komplett, mindhárom tételből hiányoznak ütemek, amelyeket végül ő pótolt. További korrektúra lapok, vázlatok nem kerültek elő az átirathoz, amelyet Tausig, aki Liszt egyik legkedvesebb növendéke volt, 15-16 évesen készíthetett.

A zongoraművész úgy fogalmazott, hogy minden zongorista eljátssza előbb vagy utóbb Liszt h-moll szonátáját, amelynek a Faust-szimfónia a testvérdarabja, csak jóval nagyobb szabású.

A Faust-mondakör 1830-tól kezdve egészen élete végéig foglalkoztatta Lisztet, aki Goethe és Lenau azonos témájú irodalmi alkotásai nyomán számos zeneművet komponált. Ezek közül kiemelkedik a Faust-szimfónia, Liszt fő szimfonikus műve, amelyet a szerző évtizedekig tökéletesített.

A teljes Faust-szimfónia zongorára, két kézre készült átirata – amely a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban található – már a szimfónia 1857-ben befejezett, kórussal kiegészített változatára épül, az átdolgozás a frissen elkészült autográfból, vagy annak kéziratos másolatából született. Zenei anyaga nem egyezik meg a végleges, nyomtatásban megjelent változattal. Ennek oka egyrészt az, hogy Liszt még változtatott a partitúra anyagában, néhány eltérés Tausig pontatlanságának tudható be.

 

 

MTI