„A legfontosabb közszolgáltatások az összeomlás szélére kerültek. A kormány koncepció nélkül készül például a közlekedési reformra” – mondta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke egy pénteki győri sajtótájékoztatón.
A politikus szerint a hazai buszgyártás leépült, az állami közlekedési cégek járműállománya tragikus állapotban vannak, pedig uniós kötelezettség a piac megnyitása a helyközi autóbuszos közlekedésben. A szolgáltatás színvonalának emelése érdekében az LMP stratégiát dolgozott ki, melynek lényege, hogy regionalizálni kell a közösségi közlekedést, egységesíteni kell a tarifákat és a menetrendeket.
Demeter Márta, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy hatalmas a munkaerőhiány, óriási az elvándorlás a közlekedési ágazatokban is, melynek oka a rendkívül alacsonyak bérek. A munkaerő megtartására ezért bérrendezésre van szükség. Az LMP szerint véget kell vetni az olcsó munkaerőre alapuló kormánypárti gazdaságpolitikának és uniós szinten pedig be kell vezetni a tagállami nemzetgazdaságok teljesítőképességéhez mért közös európai minimálbért.
Továbbá visszaállítanák a korengedményes, a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőséget, valamint 60 ezer forintra emelnék a köztisztviselői illetményalapot.
Hohn Krisztina, az Új Kezdet Párt alelnöke, az LMP frakció tagja többek között arról beszélt, hogy égetően szükséges a vízhálózat felújítása, de a szolgáltatóknak a közműadó miatt erre már jut forrása. Ezért pártja eltörölné a közműadót.
Gy. P.
fotó: MekliZ Fotóstúdió