Győr+
2012.05.27. 14:44

Lódi Tamás ismét aranylázban

Bajnoki döntőre készül a Rába ETO futsalcsapata, a zöld-fehérekre a Berettyóújfalu vár. (A részletes menetrendről a 29. oldalon olvashatnak.) A kupadöntőben is ez a két együttes találkozott, akkor azonban az ellenfél örülhetett. A világválogatott Lódi Tamás szerint nem szabad visszavágóként tekinteni a párharca, és a higgadtság aranyat érhet.

A Rába ETO 3–0-ás összesítéssel búcsúztatta az Aramis csapatát a bajnokság elődöntőjében, így magabiztosan masírozott be a fináléba. Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Marcos Angulo együttese hazai pályán 5–2-re győzött (Gsz.: Café 2, Harnisch, Ramada, Gyurcsányi). Ezt követően Budaörsön parádés játékkal 9–3-ra nyertek a zöld-fehérek (Gsz.: Ramada 2, Lódi 2, Harnisch 2, Gyurcsányi, Al-Ioani, Café).

A következő győri mérkőzésen eldönthette a továbbjutást a Rába ETO, ezt pedig egy újabb 5–2-es sikerrel meg is tette (Gsz.: Lódi 3, Al-Ioani 2). A párharcról és a várakozásokról az elődöntőben ötször is eredményes Lódi Tamás nyilatkozott lapunknak.

– Az elődöntő nem hozott meglepetést, régóta ismeri egymást a két csapat, így nem igazán tudtunk újat mutatni a másiknak. A továbbjutás a második mérkőzésen dőlt el végleg, amikor idegenben jó játékkal és meggyőző különbséggel tudtunk nyerni. Az Aramis becsülettel küzdött és méltó ellenfél volt, de megérdemelten jutottunk a döntőbe. Eddig hibátlanok vagyunk a rájátszásban, de ennek nincs nagy jelentősége a Berettyóújfalu elleni döntő előtt. Egy másik párharc kezdődik, amiben nem számítanak az előzmények.

A zöld-fehérek legutóbb a Magyar Kupa döntőjében találkoztak a Berettyó újfalu csapatával. Erről a mérkőzésről nem őriznek jó emléket a játékosok, hiszen akkor az ellenfél emelhette a magasba a trófeát.

– Arról a címről egyetlen mérkőzés döntött, amin hiába támadtunk végig, sajnos nem tudtunk gól szerezni. Nem szabad azonban visszavágóként felfognunk a bajnoki döntőt, nyugodtan kell játszanunk. Amelyik csapat fejben jobban bírja a kiélezett szituációkat, az nyeri majd meg a bajnokságot – remélem, hogy mi leszünk azok. A párharc három győztes mérkőzésig tart, és nehezen tudom elképzelni, hogy mi háromszor is veszítsünk. Persze a futsalban minden megtörténhet, azért dolgozunk mindennap, hogy ezúttal ne legyen meglepetésés meg tudjuk védeni a bajnoki címünket. Biztos vagyok benne, hogy minden mérkőzésen nüanszok fognak dönteni, kiélezett párharca számítok. Közönségcsalogató mérkőzéseket láthatnak majd a szurkolók, remélem, hogy otthon és idegenben is telt ház előtt játszhatunk.

Lódi Tamás a Rába ETO egyik legrutinosabb játékosa, a klub 2009-es újjáalakulása óta Győrött futsalozik. Így azóta minden edzővel – Kozma Mihállyal, a portugál Artur Melóval és most a spanyol Marcos Angulóval – kapcsolatba került– Marcos Angulo más felfogású edző, mint akikkel előtte együtt dolgoztunk. Sok új dolgot mutatott támadásban, védekezésben, illetve a pontrúgásoknál egyaránt. Igyekszünk ezeket minél jobban elsajátítani, naponta gyakoroljuk az új játékelemeket. Amennyiben ezeket a pályán is meg tudjuk valósítani, akkor közel kerülhetünk a címvédéshez.

Lódi Tamás a kapus Balázs Zoltán után a második magyar játékos volt, aki meghívót kapott a világválogatottba. A 2009-es brazíliai vendégszereplés azóta is egyik legkedvesebb emléke a támadónak, aki a közelmúltban az edzősködésbe is belevágott. A fiatalok mellett a női csapat munkáját is segíti, amely a következő szezonban kezdi meg szereplését a bajnokság második osztályában.

– Elsősorban az U15-ös csapattal foglalkozom, de ha időm engedi, szívesen segítek a lányoknak is. Élvezem az edzőszerepet, érdekes feladat, amit örömmel vállaltam. Jó egy kicsit mind a két oldalon állni, főleg, ha a gyerekek visszaadják a mérkőzéseken azt, amit az edzéseken gyakoroltunk.

Névjegy

Lódi Tamás 1982. szeptember másodikán született Budapesten. A sportoló nagypályán kezdett játszani, megfordult a BVSC, a Budapesti FC, az Újpest, a Gázművek, a Maglód és az FC Kapeln csapataiban. Futsalosként a Baranya Hotel, a Rubeola, a Cső Montage, a Gödöllő és a Székelyudvarhely együttesét erősítette. 2009 óta a Rába ETO játékosa, a magyar válogatottban 134 mérkőzésen 91 gólt szerzett. Kétszeres magyar bajnok, kupagyőztes és szuperkupa-győztes, egyszeres román bajnok és román szuperkupagyőztes. A győri csapat közönségkedvenc, gólerős támadója szerepelt a világválogatottban is.

Lakner Gábor