Győr+
2012.08.02. 06:33

London 2012 – Az i-limpia korszaka

Rengeteg szurkoló nézi úgy a helyszíneken a sporteseményeket a londoni olimpián, hogy az ölébe teszi a táblagépét vagy az okostelefonját, és ezek segítségével egyszerre más versenybe is belepillanathat.

Ez az első olimpia, amelyen ilyen módon is kiszolgálják a nagyközönséget. Az újságírókat ugyanakkor figyelmeztetik, hogy ne a vezeték nélkül (wi-fi) hálózatot használják a tudósítások alatt, hanem a sajtóközpontban, illetve az eseményen, a médiatribünön is inkább a vezetékes rendszert részesítsék előnyben.

A wi-fi előnyeit inkább a szurkolók használhatják ki, és a játékok közvetítéséért felelős szolgáltatók igyekeznek mindenben megfelelni az igényeknek. Így aztán a táblagépekre és okostelefonokra bátran letölthetők az élő adások, így tényleg nem lehet lemaradni semmiről – ahogy a BBC reklámozta az “i-limpiát”.

(MTI)