Győr+
2012.07.26. 15:49

London 2012 – Kővágó-ügy: a MASZ szerint nincs tárgyi bizonyíték a diszkoszvető ellen

Kővágó Zoltán és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) álláspontja szerint tavaly augusztusban a magyar diszkoszvető nem találkozott doppingellenőrökkel, s nem tagadta meg a doppingellenőrzést.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek a csak csütörtökön nyilvánosságra került esetről elmondta, Kővágó tanúkkal és tényekkel tudja bizonyítani, hogy nem találkozott az ügyben érintett két osztrák doppingellenőrrel.

“Semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Kővágó Zoltán megtagadta a doppingellenőrzést” – jelentette ki Gyulai Márton. Hozzátette: amíg a versenyző számos tárgyi bizonyítékkal támasztotta alá igazát, addig a másik oldalon egyetlen ember, a vizsgálatot vezető doppingellenőr ellentmondásokkal teli vallomása áll.

Kővágót tavaly augusztusban akarta ellenőrizni Szolnokon két doppingellenőr, de a megadott címen nem találták. A doppingellenőrök állítása szerint ezután felhívták az atlétát telefonon, aki megtagadta a találkozást, azaz az ellenőrzést. Ezért pedig kétéves eltiltás jár.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) értesítése után a független magyar doppingbizottság június 6-án úgy foglalt állást, hogy Kővágó nem követett el doppingvétséget. Ezután az IAAF a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely eltiltotta a diszkoszvetőt.

Gyulai Márton hangsúlyozta, értetlenül áll az eset előtt, mivel minden Kővágó igazát bizonyítja. Az MTI kérdésére a MASZ főtitkára közölte, az fel sem merült, hogy a versenyzőt megfosztják a júniusi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmétől.

A MASZ csütörtök reggel közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy “a CAS másodfokú döntésében helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fellebbezésében foglaltaknak, mely szerint a sportoló megszegte doppingellenes kötelezettségeit, és kivonta magát a doppingellenőrzés alól”, s ezért kétéves eltiltást kapott.

(MTI)