Győr+
2012.10.19. 15:10

Ma rajtol a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton

A férfi és női egyéni verseny győztese 300-300 ezer forintot kap majd a pénteken rajtoló Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonon.

Az ötnapos viadalon a legjobb csapatot is jutalmazzák a szervezők, a nyertes váltó ugyanis 400 ezer forinttal gazdagodik. Az ultramaratonisták Bécsből rajtolnak pénteken, és 90 kilométer megtétele után futnak be Pozsonyban. A második napon a pozsonyi startot követőn 20 km megtétele után, Rajkánál érkeznek a futók Magyarországra, és a Szigetköz festői szépségű tájain végighaladva Győr a cél. Ezen a szakaszon 83 kilométert teljesítenek a résztvevők. A harmadik szakaszon Győr és Tata között 62 kilométer a táv, míg negyediken Tatától Budakesziig 59 km. Az utolsó napon félmaratont (21,1 km) teljesít a mezőny.

 

Az idei verseny újdonsága, hogy a pozsonyit kivéve valamennyi szakasz befutója sportcsarnokban lesz, illetve az, hogy tájjellegű frissítőállomások várják a résztvevőket. Az 5 kilométerenként felállítandó frissítőpontokon a tea, energiaital, gyümölcs és szénhidráttartalmú készítmények mellett az adott tájegységre jellemző étellel is pótolhatják az energiaveszteséget az áthaladó versenyzők.

 

Oxygen Hírügynökség