Győr+
2016.09.27. 14:03

Magyar-szlovák közös pályázatok – Információs Nap a győri Kamarában

A közelmúltban megjelent az első pályázati felhívás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban. A közös titkárság - a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzattal és a Europe Direct Információs Központ Megyei Irodájával együttműködve - Információs Napot tartott a kamarában Győrben.

 

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke előadásában ismertette a program részleteit. Elmondta, összesen 45 milliárd forintra pályázhatnak az érintett megyék, így Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, továbbá Heves megye és Budapest. A projektek 85 százalékát állja az EU-s forrás, amelyet a magyar állam kiegészít további összegekkel. Állami szervek részére 15 százalékot, vagyis a teljes összeg pályázati pénzből valósulhat meg. Az önkormányzatok 10 százalékot kaphatnak a 85 százalékos EU-s rész mellé, míg gazdasági társaságok esetében 5 százalékos az állami hozzájárulás aránya.

A program prioritásai a természet és kultúra, a határon átnyúló mobilitás elősegítése, valamint a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása.

A megyei közgyűlés elnöke elmondta azt is, első körben október 31-ig várják a pályázatokat, s önrésszel együtt 25,6 milliárd forint értékű projektek megvalósítását teszi lehetővé. A pályázatokról a Magyar-Szlovák Monitoring Bizottság dönt majd, amelyben szavazati joggal Győr-Moson-Sopron megye is részt vesz.

A program indulása késett, mivel a szlovákok visszaadták Magyarországnak az irányítási jogot, s az EU bürokratáival is közelharcot kell vívni az egyszerűsítés érdekében – jelezte Németh Zoltán azt, hogy milyen kihívásokkal kell szembe nézniük a pályázat során.

Koloszár Tamás
illusztráció