Győr+
2016.09.06. 16:21

Magyar Termék Nagydíjat kapott az ExperiDance táncszínház

Művészeti tevékenységéért Magyar Termék Nagydíjat kapott az ExperiDance táncszínház kedden a parlamentben - közölte az együttes kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint idén az ExperiDance táncszínház mellett többek között a Budapesti Operettszínház A Csárdáskirálynő című előadása is elismerésben részesült a Magyar Termék Nagydíj Pályázat díjátadóján, amelyen azokat a vállalkozásokat és személyeket tüntették ki, akik tevékenységük vagy megvalósított termékük kifogástalan minőségével hozzájárulnak a magyar gazdaság fejlődéséhez és a társadalom gazdagodásához.

A védjegyhasználatot szimbolizáló trófeát és díszoklevelet Román Sándor, a tánctársulat alapító-művészeti vezetője, valamint Vona Tibor az ExperiDance alapító-ügyvezető igazgatója vette át. A kulturális kategória második éve létezik a díjon, tavaly a Madách Színház Mamma Mia! című produkciója volt díjazott.

A közlemény idézi a díjátadón beszédet mondó Latorcai Jánost, az Országgyűlés alelnökét és a rendezvény fővédnökét, aki szerint a kitüntetett kulturális termékek és szolgáltatások képesek lehetnek “a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét, elismertségét”.

Az ExperiDance Production célja a magas szintű művészi szórakoztatáson túl a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A magyar táncokat nemzetközi és kortárs irányzatokkal ötvöző együttes az elmúlt 16 évben 13 országban lépett fel, előadásait pedig eddig mintegy két millió néző látta – olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Fotó: Kovács Tamás