Már csak két pont az ETO hátránya
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati játéknapján mindkét bajnoki rivális döntetlent játszott, így pénteki sikerével tovább faragta hátrányát a Győri ETO FC a listavezető Debrecennel szemben.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az NB I 23. fordulójának nyitómérkőzésén a Győri ETO FC ha a vártnál nehezebben is, de 2-1 arányban legyőzte a Kaposvár csapatát péntek este az ETO Parkban, ezzel győzelmi kényszer alá helyezte és ideiglenesen egy pontra megközelítette a listavezető Debrecen csapatát.
A Kondás Elemér csapatára gyakorolt presszió hatásosnak bizonyult, a szombaton pályára lépő Loki csupán egy döntetlenre volt képes a kiesés elől menekülő, de az utóbbi hetekben javuló formában futballozó Siófok gárdája ellen, így a Győr felére csökkentette a forduló előtt meglévő négypontos hátrányát, és már csak két egység távolságra van az első helytől.
Az előzés és a bajnoki cím megszerzése nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a következő hetekben kivétel nélkül kőkemény meccsek várnak a zöld-fehér csapatra. A következő fordulóban a Ferencvároshoz látogat Pintér Attila együttese, majd a Diósgyőrt fogadja, utána Kecskemétre utazik, május első hétvégéjén pedig a Debrecennel harcolhat a bajnoki címért az ETO Parkban, közvetlenül utána rendezik a Videoton-ETO nyugati rangadót.
A hétvége eddig lejátszott mérkőzései alapján nyugodtan kijelenthetjük, a mostani mindenképp az ETO fordulója volt, hiszen a DVSC döntetlenje mellett a Fehérvár is pontokat veszített. Paulo Sousa együttese kétgólos vezetésről bukott két pontot a szombathelyi Haladás otthonában (2-2), így a második ETO és harmadik Videoton között már nyolc pontra nőtt a különbség. (1. Debrecen 55 pont 2. Győri ETO 53 pont 3. Videoton 45 pont)
Az OTP Bank Liga 23. fordulójának eredményei
Április 6. (péntek)
Győri ETO – Kaposvári Rákóczi 2-1
Április 7. (szombat)
DVSC – Siófok 1-1
Vasas – Kecskemét 2-4
Diósgyőr – Paks 1-2
Haladás – Videoton 2-2
Pécs – Újpest 0-0
Április 8. (vasárnap)
Bp. Honvéd – Lombard Pápa (16.00)
ZTE – Ferencváros (18.00)
(Szabadi Ervin)