Győr+
2017.01.28. 15:53

Még mindig kárókatonák dézsmálják a halakat Győrben – galériával

Nemcsak a szigetközi kárókatonák dézsmálják a halakat a Rába-torokban – mondta el portálunknak Alexay Zoltán nyugalmazott főiskolai tanár, a Szigetköz szakértője, természetfotós, amikor arról kérdeztük: honnan érkezhettek a folyók összefolyásánál összegyűlt madarak.

 

Olvasóinknak tűnt fel, hogy a folyók összefolyásánál rengeteg kárókatona „vadászik” a halakra. A horgászok csúzlival és állítólag légpuskával is sikertelenül próbálták elriasztani őket.

A kárókatona úgynevezett szürke zónás madár, engedéllyel ritkítható, tudtuk meg a szakembertől, aki szerint Északról, vélhetően távolabbi vidékekről repültek a városba ezek a madarak. A kárókatona halakkal táplálkozik, de megsebzi vagy elpusztítja azokat is, melyeket súlyuk, méretük miatt nem tud fölemelni. Mindamellett erre a madárra sem kell haragudni, hiszen saját fenntartása érdekében, természetes táplálékként fogyasztja a halakat, fogalmazott Alexay Zoltán.

Megtudtuk tőle, hogy a Szigetközben két ismert fészkelő helyük van a kárókatonáknak: egyik a Bagaméri ágban, a másik Cikolaszigetnél. Ezen kívül a Kis-Balatonon, a Velencei tónál és a Hanságban is élnek, föltételezhető azonban, hogy távolabbról is érkeztek a városba.

A halállományban itt azért okozhatnak az átlagosnál is nagyobb károkat, mert a Rába torok rendezése, medermélyítése miatt kedvező helynek ígérkezett az elvermelésre. A nagy hidegek következtében kialakult jég nem jutnak elegendő táplálékhoz a kárókatonáknak, ezért aztán addig jöttek, míg olyan vízfelületet nem találtak, ahol hozzáférnek a halakhoz.

Az elmúlt napokban egyébként a rendőrség engedélyével egyszer már lőtték őket, s úgy tudjuk, további ritkításukat is tervezik.

Gy. P.
Fotó: Marcali Gábor