Győr+
2012.06.02. 10:00

Megalakult a Győri Atlétikai Klub

A magyar, és ezen belül a győri sportélet mellett elkötelezett tizenkét alapító tag 2012. május 3-án újjáalakította a Győri Atlétikai Clubot, amely 1919-től 1945-ig töltött be jelentős szerepet a város sportéletében.

Az alapítók már a névválasztásban, az egyesület teljes nevében – Győri Atlétikai Club – II. kerület Dózsa – is azt szerették volna kifejezni, hogy a hagyományokra, s a városrész különböző neveken szereplő sportszervezetének értékeire támaszkodva szeretnének modern egyesületet működtetni.

A több mint kilencven éve, a sport iránt ugyancsak elkötelezett lokálpatrióta elődök alapította sportklub céljainak és szellemiségének kívánnak megfelelni, amit az elfogadott alapszabály preambulumában is egyértelműen rögzítettek:

„Az alapítók kifejezik azon elhatározásukat, hogy a Győrött 1919. augusztus 13-án megalakított Győri Athletikai Clubot céljait és szellemiségét tekintve egyaránt elődjüknek tekintik. Követendő példaként szolgál számukra az, ahogyan kilencvenhárom évvel ezelőtt néhány sport iránt elkötelezett lokálpatrióta felismerte, hogy a sportélet fellendítéséhez szervezeti változások is szükségesek. Ennek szellemében alakították meg a „II. ker. Football Club” alapjain a korukban modernnek számító egyesületüket, amely mint írták: „a football játékon kívül az összes sportágak kultiválását felvette programjába…”

Az alapítók mintaként kezelik elődeik sport iránti elkötelezettségét, amellyel a számos nehézség ellenére is folyamatosan fejlődő, sikeres szakosztályokat működtető és pezsgő klubélet jellemezte egyesületet hoztak létre és működtettek.

Ugyancsak mintaértékű számunkra, ahogy a GYAC vezetői és szakemberei felismerték a sport szerepét az ifjúság testi és szellemi nevelésében.

Az alapítók fő céljuknak tekintik, hogy megfelelve a GYAC hagyományainak, az elődök szellemiségére és értékeire építve modern, a XXI. század kihívásainak is megfelelő sportegyesületet hozzanak létre és működtessenek.

Az alapítók teljes egyetértésben leszögezik, hogy az általuk létrehozott egyesület politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.”

Olyan elődök példája ad erőt munkájukhoz, mint például az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes gerelyhajító Várszegi-Wennesz József, vagy egy másik világhírű sportoló, a nagyszerű labdarúgó, edző és szövetségi kapitány dr. Lakat Károly, akiről kevesen tudják, hogy a GYAC saját neveltje volt. Finyák Sándor neve is sokaknak ismerősen cseng, aki versenyzőként és edzőként is országos hírűvé tette a győri birkózósportot. Dobos Gyula agilitása is példa számukra, aki olyan teniszcsapatot toborozott, hogy pályák megépítését határozta el a vezetés. A klubban folyó minőségi munkára példa, hogy szívesen vállalt szerepet a vívószakosztályban korának legelismertebb szakembere Tusnády Alfréd m. kir. honv. fővívómester. Vagy az atlétikai életbe pezsgést hozó fiatal trió – Dénesfai, Tullner és Szabó – akik remek eredményeikkel hosszú távú program kidolgozására késztették a klub akkori irányítóit. S még hosszan lehetne sorolni a kiváló sportolókat, akik olyan remek sportvezetők irányította klubban tűntek fel, mint az 1922-től elnöki teendőket ellátó dr. Czechmeister Antal, a később polgármesterré választott Späth Gyula elnök, dr. Valló István ügyvezető elnök, vagy a klubot anyagilag is támogató dr. Jordán János.

Az egyesület legfőbb feladatának tekinti, hogy a város utánpótlás-nevelésében és az élsportban olyan gyűjtőhellyé váljon, ahol sportolóink a mai kornak megfelelő személyi és tárgyi keretek között bontakoztathatják ki tehetségüket.

Mindez nem mond ellent annak, hogy a győri sportélet már eddig is meghatározó rangot vívott ki magának idehaza és külföldön egyaránt az utánpótlás-nevelés terén. Ugyanis, ezt elsősorban a csapatsportágakban elért sikereink fémjelzik, amelyekben valóban remekül megszervezett a kiválasztás, a tehetséggondozás, a felfelé áramoltatás, illetve a szakember-ellátottság.

A Győri AC célja, hogy az egyéni sportágakban hozzon létre hasonló rendszert a kiválasztástól a versenyeztetésig, melynek különös aktualitást ad, hogy Győr városa nagy eséllyel pályázik a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) házigazdájának szerepére. Reményeik szerint a most megkezdett munka gyümölcseként az ifjúsági sportolók legnagyobb seregszemléjén az egyéni sportágakban is eséllyel vesznek részt majd győri sportolók, a sportszertő és hozzáértő győri közönség buzdítása közepette.

Mindezek meghatározói elemei voltak annak a döntésnek, hogy a klub atlétikai, birkózó, cselgáncs, labdarúgó, tenisz, teke és torna szakosztályok létrehozásával kezdi meg működését!

Ahogy elődeik, úgy az alapítók is arra törekszenek, hogy a város egyesülete legyenek, és tevékenységükkel adjanak alapot a győri sportélet érdekében való szoros együttműködésre, s váljanak méltóvá a támogatásra.

A szakmai munka színvonalára az alapító tagok tapasztalatán és felkészültségén túl garancia az is, hogy a Győri AC-t újjáalakító ülésen Jungi Csabát, a város volt sportot felügyelő alpolgármesterét, a Magyar Judo Szövetség alelnökét választotta elnökké, míg alelnökévé dr. Szabadfi Árpád nyugalmazott rendőr dandártábornokot, aki megyei főkapitányként, illetve társadalmi elnökként segítette Győr város sportéletét.

A Győri AC alapítói és tisztségviselői. Vidos Tibor, Szombati-Serfőző Eszter, Jungi Csaba elnök, dr. Szabadfi Árpád alelnök, Földingné Nagy Judit, dr. Czigány Tamás. Hátsó sor: Preszeller Tamás, dr. Csokán Csaba, dr. Erdős István, Szabó István, Somogyi Zsolt, Forgács László.

Győr+

Fotó: Szigethy Teodóra