Megfiatalodtak a Damjanich utcai platánfák
A Damjanich utca jellegzetes platánsora egy három éves program keretében újult meg. A szakszerű metszést a Nyugat Magyarországi Egyetem soproni Erdőmérnöki Karának szakmai terve alapján végezték el.
A napokban befejeződött projekttel kapcsolatban dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője elmondta, a mintegy hatvan évvel ezelőtt ültetett, hatalmasra megnőtt platánok gondozását korábban elhanyagolták, ezért azok napjainkra nem csak a házakat árnyékolták be, de lehulló leveleik eltömítették az ereszeket, néhol balesetveszélyessé is váltak.
A Damjanich utcai fametszési programot 2010-ben az akkori képviselő, dr. Németh Viktor indította, majd dr. Somogyi Tivadar is felkarolta. A három éven át tartó projekt összesen mintegy 19 millió forintba került, amelyet a képviselői forrás mellett a Győr-Szol Zrt. is támogatott.
A munkálatokat a Nyugat Magyarországi Egyetem soproni Erdőmérnöki Karának szakmai terve alapján végezték el. A szakszerűséget jól mutatja, hogy azok a fák, amelyeket a korábbi években metszettek meg, az idei évben már az utca zöldellő, formás ékei voltak.
Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor