Győr+
2016.12.09. 16:55

Meghalt a győri Don Quijote

Életének 82. évében péntek hajnalban elhunyt id. Jászai László Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett színművész - tudatta az Újszínház az MTI-vel.

 

Jászai László sok szállal kötődött a megyéhez és Győrhöz. Gyermekkorát Rábatamásiban töltötte. 1955-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója lett, ahol 1957-ben szerzett diplomát. Ezután a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Nyáron letartóztatták ’56-os izgatás vádjával (elmondott egy Mécs László verset és zárt körben beszámolt ’56-os pesti élményeiről). Felfüggesztett ítélettel szabadult, és a győri Kisfaludy Színházhoz került.

Játszott a Szegedi Nemzeti Színházban és a debreceni Csokonai Színházban, majd 1978-tól a veszprémi Petőfi Színház tagja volt. 1991-ben leszázalékolták, ezután már nem játszott színpadon. Több mint kétszáz szerepben láthatta a közönség1957-ben szerzett diplomát. Pályafutása alatt számtalan színházi szerepben és filmben láthatta a közönség, tagja volt többek között a győri Kisfaludy Színháznak, a Szegedi Nemzeti Színháznak és a debreceni Csokonai Színháznak, valamint a veszprémi Petőfi Színháznak. A színművészt, aki 1991-ig lépett színpadra, több mint 200 szerepben láthatta a közönség. Emlékezetes színházi szerepe volt többek között a Don Quijote, Gyurkovics Tibor Fekvőtámasz című művében Bakai kiképző őrmestert alakította, de feltűnt Csehov darabjaiban is.

Temetéséről a család később intézkednek.

Gy.P./MTI