Megnyílt a jótékonysági faház
Az idén is a Széchenyi téren várja az adakozni vágyókat a város jótékonysági faháza, amelynek megnyitása alkalmából százezer forintos adományt vehetett át a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat.
A jótékonysági faházat a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében dr. Fekete Dávid alpolgármester nyitotta meg. Mint mondta, hidegre fordult az időjárás, ezért különösen is aktuális ez az adomány, hiszen ilyenkor még megkülönböztetettebb figyelem szükséges a hajléktalanok irányába. Hozzátette, az önkormányzat nem csak most, egész évben kiemelten kezeli a rászorulók megsegítését. Az alpolgármester kiemelte, Győrben nem csak a sokrétű szociális szolgáltatások, de a számos jótékonysági kezdeményezések révén is tudunk segíteni, például a városi jótékonysági faházában.
Dr. Fekete Dávid alpolgármester százezer forintos adományt adott át a Hajléktalanokat Segítő Szolgálatnak
Az adományt a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője, Sütő Csaba köszönte meg, és kifejtette, sokat jelent nekik az a segítség, amit a várostól kapnak, és amelyre a hidegre fordult időben még nagyobb szükség van.
A történelmi egyházak részéről Wagner Tamás református lelkipásztor, Csorba János evangélikus lelkész és Kaposi Gábor katolikus pap kérte Isten áldását a faházban tevékenykedőkre.
Wagner Tamás református lelkipásztor, Csorba János evangélikus lelkész és Kaposi Gábor katolikus pap
A faház december 22-ig várja az adakozókat, ahol a látogatók folyamatosan frissülő, a győri intézmények által készített kézműves termékekkel találkozhatnak. A Széchenyi téren a különböző győri intézmények, civil szervezetek, a polgármesteri hivatal tisztségviselői és önkormányzati képviselői is jelen lesznek. Róluk bővebben ide kattintva olvashatnak!
A faház beosztását ide kattintva nézhetik meg!
Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter