Megújult a Kálóczy téri járda

Győr+
2013.11.19. 10:56

A korábban toldozott-foldozott járdaszakasz teljesen megújult, a régi aszfaltréteg helyére térkő került…

A korábban toldozott-foldozott járdaszakasz teljesen megújult, a régi aszfaltréteg helyére térkő került…

A Kálóczy tér északi oldalán a járda állapota napjainkra jelentősen leromlott, ami azért is jelentett komoly problémát, mert az egyetem, a templom, az orvosi rendelő és a nyugdíjas otthon miatt is jelentős itt a forgalom. A közműjavítások utáni helyreállítások sok esetben foltszerűen történtek, a döngölt földre fektetett, mintegy negyven éves aszfaltburkolat egyenetlenné vált, eső után nagy tócsák alakultak ki. A járda rossz állapota főként az idősek számára jelentett komoly akadályt.

 

 

Fekete Dávid alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője elmondta, többen is megkeresték a járda rossz állapota miatt, ezért fordult az Útkezelő Szervezethez, és végül a lakóutca-program keretében valósították meg a 16 millió forint értékű beruházást, amely során a Kálóczy téri járda a Hédervári úttól a Rónay Jácint útig teljesen megújult. Hozzátette, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kapcsán várható infrastrukturális fejlesztések ezt az utcát is érinteni fogják, így a következő időszakban az útpálya is megújul majd.

 

 

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a városrész másik önkormányzati képviselője hozzátette, örömteli, hogy a városban zajló nagyberuházások mellett folyamatosak az egy-egy lakókörzetet komfortosabbá tevő fejlesztések is. A most átadott Kálóczy téri felújítás mellett a napokban például az Ady Endre utca elkanyarodó részén is munkálatok kezdődnek, ahol mintegy húszmillió forintból végeznek járda- és útfelújításokat (emiatt a területen november 20-án áramszünetre kell számítani!), így a Pataházi utca megközelítése is javul.

 

 

Prédl Antal a győri Útkezelő Szervezet vezetője kiemelte, a Kálóczy téri beruházás során a régi aszfalt elbontásával, új pályaszerkezet építésével szürke színű térkő burkolatú felületet építettek. A kapubejáróknál erősített burkolat alap készült, a járda szegélyeit pedig úgy alakították ki, hogy a későbbiekben sorra kerülő parkoló felújítás során azok megfelelő magasságúak legyenek.  Annak érdekében, hogy a szabálytalanul parkoló autók ne állhassanak az orvosi rendelő bejárata elé, virágládákat helyeztek ki.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter