Megújult a Liezen-Mayer utcai rendelőépület

Győr+
2014.02.19. 16:45

A teljesen felújított rendelőépületet Borkai Zsolt polgármester adta át 2014. február 19-én, szerdán…

Borkai Zsolt polgármester az átadáson hangsúlyozta, a rendelőfelújítási program egy újabb állomásához érkeztünk, amelyben közel negyvenmillió forintból teljesen megújult a több ezer beteget fogadó rendelőépület. Hozzátette, örömteli, hogy a győri önkormányzatnak igazi partnerei a háziorvosok, akik a felújításokból maguk is kiveszik a részüket. A polgármester kiemelte, Győr arra törekszik, hogy az alapellátást a lehető legmagasabb szinten biztosítsa lakosai számára, ezért 2014-ben is folytatódik a felújítási program. Erre vonatkozóan a pénteki közgyűlés elé kerülő költségvetésben is több tétel szerepel, így a Kálóczy téri és a gyirmóti rendelőépület teljes felújítása is.

 

Borsi Róbert önkormányzati képviselő, aki maga is támogatást nyújtott a munkálatokhoz, kiemelte, a győri nagyberuházások mellett az önkormányzat folyamatosan áldoz a szűkebb lakókörnyezetek számára fontos fejlesztésekre is. A most átadott felújítás is olyan fejlesztés, amely élhetőbbé tette az érintett városrészt, de az ügyeleti ellátás kapcsán minden győri javát szolgálja.

 

 

Panker Mihály az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézet igazgatója kifejtette, a kezelésükben lévő Liezen-Mayer u. 57. szám alatti orvosi rendelőépületben az akadálymentesítés érdekében elkészült a Somogyi út felőli rámpa és bejárat. A földszinten három új felnőttorvosi rendelő, két új vizesblokk, betegváró, fogászati ügyeleti rendelő és váró, akadálymentes WC kialakítása történt meg, míg az emeleten további egy új felnőtt orvosi rendelőt alakítottak ki, bővítették a betegvárót, és mindkét szinten megvalósult a meglévő vizesblokkok és az aula karbantartása is. Az épület előtt kerékpártárolókat is kialakítottak. A kivitelező Céhmester Kft. mellett aktív részese volt a munkálatoknak az EESZI Műszaki Ellátó Szervezete is, míg a rendelőbe költöző felnőtt háziorvosok a rendelők berendezését saját költségükön biztosították. A rendelőépület felújításának teljes költsége 37,5 millió forint volt. Március végéig a volt fogászati ügyelet helyén védőnői irodát alakítanak ki, a volt védőnői irodát pedig a gyermek háziorvosoknak adják át.

 

Az átalakításnak és felújításnak köszönhetően négy felnőtt háziorvos költözött át a Tihanyi Árpád utcai rendelőből. Itt rendel a továbbiakban dr. Horváth Veronika, dr. Lábdi Katalin, dr. Mátrai Katalin és dr. Pauló Katalin. A Liezen-Mayer utcai rendelőben működő két gyermek háziorvosi praxishoz 1274, a hat felnőtt háziorvoshoz 13159, a hat fogorvoshoz 27052, a négy védőnőhöz pedig 996 fő tartozik. A fogorvosi ügyeleti ellátás Győr város területén és a megállapodással rendelkező Győr környéki 80 további településen élők ellátását biztosítja, míg a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleti ellátás Győr város területén működik.


Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter