Megújult a Rozgonyi utca

Győr+
2014.04.02. 13:30

Régóta korszerűsítésre váró utca újult meg Szabadhegyen. A lakosokat és az itt működő cégeket is kiszolgáló Rozgonyi utca aszfaltcseréje a jelentős munkaerőt foglalkoztató és folyamatosan bővülő Märklin Hungária Kft. 23 millió forint értékű közérdekű felajánlásából történhetett meg – jelentette be Simon Róbert Balázs alpolgármester.

Hozzátette: a beruházással sokkal biztonságosabbá vált a közlekedés az úton azoknak, akik a környékben laknak és azoknak is, akik ide járnak munkába.

 

 

 

Kovács Gábor, a Märklin üzemvezetője kifejtette, fontos volt a korszerűsítés a cégnek is, mivel a mindennapi munkát könnyíti meg, hogy megújult az útburkolat és egyes szakaszokon a járda is.

 

 

 

Prédl Antal, az Útkezelő Szervezet vezetője részletezte: az út mintegy 400 méter hosszon újult meg, egy-egy szakaszon kicserélték a szegély, illetve járda aszfaltozást végeztek, ahol pedig szükséges volt, megoldották a vízelvezetés problémáját is.

 

Fotó: O. Jakócs Péter