Megújult utak és piknikpark Győrszentivánon

Győr+
2014.03.19. 13:08

Megújult a Mogyorós és a Törökverő utca, ahol egy piknikparkot is kiépítettek…

Borkai Zsolt polgármester, a beruházás 2014. március 19-i átadásán elmondta, az önkormányzat arra törekszik, hogy az egyes városrészek kiegyensúlyozottan fejlődjenek. „Az elmúlt időszakban számos fejlesztést sikerült megvalósítanunk Győrszentivánon is, ahol 2006 óta több mint 30 utca, vagy útszakasz felújítása készült el, és jelenleg is több beruházás zajlik. Készül például a szentiváni óvoda bővítése, amelyre az egyre növekvő gyermeklétszám miatt van szükség.” Hozzátette, Győrszentiván a város egyre bővülő területe, ahova sok fiatal család költözik. Hangsúlyozta, a mostani fejlesztés nem csupán a közlekedés javítását szolgálja, de az itt élők kikapcsolódását is, hiszen a park kialakításával a gyerekek biztonságban használhatják a játszóteret, a felnőtteknek pedig a sütőhely kínál kellemes időtöltést.

 

 

Dr. Sík Sándor a városrész önkormányzati képviselője hozzáfűzte, nagyon fontosak azok az infrastrukturális beruházások, amelyek az itt élők mindennapjait könnyítik meg. Ezúttal két utca felújítását sikerült úgy megvalósítani, hogy az egyben biztonságossá tette a játszóteret a gyermekek számára, a lakóknak pedig egy újabb lehetőséget nyitott a közösségi programokra. A képviselő azt is elmondta, van olyan győrszentiváni család, amely már jelezte, hogy gyermekük születésnapját is itt rendezik meg, mert a piknikparkban és a játszóligetben minden adott a jó hangulatú ünnepléshez.

 

 

A Törökverő és a Mogyorós utca csatlakozásában korábban a pálinkafőzde állt. Ennek a 2000-es évek közepén történt elbontásával nyílt meg a lehetőség a közterület rendezésére. A háromszög alakú útcsatlakozásokat úgy alakították át, hogy az egyik Mogyorós úti ágat lezárták. Ezzel a köztes zöldterület biztonságossá vált a gyerekek számára, így jöhetett létre az új piknikpark. A 26 millió forint értékű felújítás során új aszfaltot kapott a Törökverő utca, valamint a lakóutcaként „üzemelő” Mogyorós utca is. – közölte Stanicz Tamás a város Útkezelő Szervezetének intézményvezető-helyettese. Az önkormányzati beruházáshoz a lakosság is hozzájárult a piknikpark kialakításában.

 

Papp Zsolt

Fotó: O. Jakócs Péter